wintermantel zsolt
Wintermantel Zsolt: a szavazólapról való kihúzás módja érdemben befolyásolta az Újpesten leadott főpolgármesteri szavazatokat
Látva a számokat, hogy a budapesti átlaghoz képest Újpesten másfélszer annyi az érvénytelen szavazat, akkor logikusan felmerül a kérdés és fel is kell tenni, hogy ez hogyan lehet? – vetette fel keddi Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt. A fideszes képviselő kiemelte: már a választás napján felhívta rá a figyelmet, hogy Szentkirályi Alexandra nevét gondatlanul húzták át a szavazólapokon.Wintermantel Zsolt: Az előző egy elvesztegetett ciklus volt – Mi kérdezünk
Bár a baloldal egyéb hazugságok mellett 2019-ben azzal került hatalomra Újpesten, hogy megígérték, a kerületnek kórháza lesz, végül csupán megállapították, hogy mégsem fejlesztik az egészségügyet, a félretett egymilliárdot pedig egyszerűen elégették. Wintermantel Zsolt, a Fidesz újpesti polgármesterjelöltje a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt, az elmúlt ciklus elvesztegetett idő volt, a június 9-i választás után pedig be kell hozni a lemaradást. Ehhez szükséges az újpesti egészségügyi szolgáltatás átfogó fejlesztésének előkészítése – a fővárossal és a kormánnyal együttműködve –, valamint az infrastruktúra és a Duna-part rehabilitációja. Wintermantel a PestiSrácok.hu stúdiójában arról is beszélt, hogy a baloldal folyamatos hazugságkampányok mögé bújik, miközben a kerület a Trippon Norbert nevéhez fűződő számlagyáras botrány miatt kerül folyamatosan az országos hírekbe.Hazugsággal és rágalmazással terelnék el a figyelmet Tripponék a korrupciós ügyükről
A Varju László által üzemeltett propagandalap, az Újpesti Hírmondó támadta meg egy zavaros, félinformációkra épülő és fontos tényeket szándékosan figyelmen kívül hagyó cikkében Wintermantel Zsoltot. Érdekes egybeesés, hogy a portál épp akkor jött ki a hazugságoktól hemzsegő írásával, amikor a kétségbeesett Trippon Norbert egy súlyos korrupciós ügybe keveredett és a NAV házkutatást tartott a házfelújítása ügyében. Wintermantel az ügyben rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tesz.Wintermantel Zsolt: átgondolatlan, szakmaiatlan és sunyi Karácsony Gergely azon terve, hogy lezárnák a pesti alsó rakpartot
Átgondolatlannak, szakmaiatlannak és sunyinak nevezte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője Karácsony Gergely főpolgármester "azon tervét, hogy végleg lezárnák" az autóforgalom elől a pesti alsó rakpart egy szakaszát.A budapesti Fidesz felszólította Karácsony Gergelyt, hogy válaszoljon a Lánchíd-botrány kérdéseire (VIDEÓ)
Ötmillió forinttal drágább, kisebb műszaki tartalom. A főpolgármester minden követ megmozgat, hogy egy bizonyos cég végezhesse a munkát, majd számlagyáros nyomozásban érintett cégeken közel másfél milliárd forint vándorol készpénz formájában magánzsebekbe – mondta el a budapesti Fidesz frakcióvezetője Facebook-videójában, majd arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy adjon választ a kérdéseikre a budapestieknek.Wintermantel Zsolt: Karácsonyak nincs valódi szakmai tudása, városvezetői elképzelése, víziója a jövőről
Ha valamit erőszakkal nyomok, az nem hat ösztönzően a lakosságra. Ha csökkenteni akarom a városi autós forgalmat, akkor alternatívát kell adnom, a közösségi közlekedést fejlesztenem megfelelő minőségűre, tisztaságúra és biztonságosra – mondta el a Magyar Nemzetnek Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Szerinte egy önkormányzat hatékony és jó irányításához együttműködésre van szükség, ám a Karácsony Gergely vezette főváros a szembenállás politikáját képviseli.Tüttő Kata hálás Magyar Péternek és nem érti, hogy miért nem védte meg magát Varga Judit – Fővárosi Közgyűlés
Továbbra sem hajlandó válaszolni Kiss László óbudai DK-s polgármester, a kerületi önkormányzat korrupciós botrányával kapcsolatos kérdésekre. A Fővárosi Közgyűlés ülése előtt Kiss László elmenekült a sajtó kérdései elől. a Korábban a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) három gyanúsított – köztük P. Gábor – letartóztatásáról döntött a korrupciós botrány miatt. A jelenleg elzárás alatt lévő, korábban a szocialista Gajda Péter vezette Kispesten is tevékenykedő férfi neve már több gyanús ügyben felmerült. Gajda Péter kispesti polgármester kiváló szakembernek tartja P. Gábort, akit nem tart bűnösnek a korrupciós botrányban. Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes lapunknak úgy fogalmazott, ijesztő, hogy Varga Judit igazságügy-miniszterként nem tudta megvédeni magát és a gyerekeit. A Demokratikus Koalíció és a Momentum állítólagos ellentétéről Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy ő sem ért egyet a DK politikájával. A Közgyűlésen napirend előtti felszólalásában Wintermantel Zsolt arról beszélt, hogy Karácsony Gergely mindent ellenez, mindent opponál, akadályoz, ha úgy gondolja, oda is láncolja magát. A fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint a főpolgármester hivatalba lépése óta nem csinált semmit, „ötlete, elképzelése nem volt arról, hogy mi legyen például a Rákosrendezőn”. Részletek a videóban.„Ez nem fog így menni...” – Politikailag meglehetősen egyoldalúra sikerült a bicskei gyermekotthon ügyét feltáró bizottság első ülése
Még hiányzó dokumentumok alapján elkészített fővárosi jelentés; Tarlós felelőssége és Demszky bevédése; a sikertelen rendőrségi nyomozás után eszköz nélkül maradt intézmény – csupa megválaszolatlan kérdés lengte körül a bicskei gyermekotthon működését feltáró, baloldali többségű bizottság első ülését. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a rendelkezésre álló dokumentumok hiányosságai ellenére a baloldal nem szeretné bővíteni a meghallgatottak körét, hogy az intézmény 2011 előtti működéséről is képet kaphasson a közvélemény, Tarlós István felelősségét azonban meghallgatáson firtatnák, annak ellenére, hogy a 2011-es bejelentést követően a főpolgármester azonnal reagált a gyermekbántalmazás gyanújára.Aláírásgyűjtést indított a Fidesz az újpesti Árpád Kórházért
Hétfőn elindult Újpesten az aláírásgyűjtés az Árpád Kórház épületének megmentése és az újpesti kórház ügyének előmozdítása érdekében. Ahogy korábban az Origo megírta, néhány héttel ezelőtt Wintermantel Zsolt, a Fidesz választókerületi elnöke videoüzenetben kérte az újpestieket, hogy támogassák az Árpád Kórház épületének megmentésére és az újpesti fekvőbeteg-ellátás rendezésére irányuló petícióját. A kerületi Fidesz és az Újpestért Egyesület kezdeményezésében a fentiek mellett felszólítja a kerület baloldali vezetését, hogy a 2022. évi 7,5 milliárdos pénzmaradványt fordítsák CT-gép vásárlására és a várólisták megszüntetésére.Ajánljuk még