Pesti Srácok

wintermantel zsolt

Bárhol képes lokálpatriótává válni az ellenzék újpesti polgármester-jelöltje, a momentumos Déri Tibor

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 9.
Nem az építkezésekre, hanem sokkal inkább az építkezésekre helyezné a hangsúlyt, miközben egy nagy erdőt varázsolna Újpestből a IV. kerületi ellenzéki összefogás közös polgármester-jelöltje, Déri Tibor. A Momentum politikusa a tavalyi országgyűlési választásokon még Heves megye 3. számú választókörzetében igyekezett elzavarni a kormányt, a végeredmény viszont egész más lett, mint amire az akkori összefogók számítottak. Ha Kedves Olvasónk a kezdő mondatunkban ellentmondást vél felfedezni, az nem a véletlen műve, és bizony azt jelenti, hogy Ön nem momentumos, így nem értheti azt a pallérozott logikát, amelynek mentén bármit, és annak az ellenkezőjét is ki lehet fejteni egy mondaton belül. A Bölcsek kövét mi sem őrizzük, nem ismerhettük meg a Momentum több, mint háromszáz oldalas – a valóságban nyilvánossá nem tett –, állítólag nagyon-nagyon-nagyon-nagyon okos emberek által összeállított tanulmányát, amely – funkciója szerint – a Világ Összes Gondjára Azonnali Megoldást kínál. Akik már tudatosan élték meg a rendszerváltoztatást, azok még emlékezhetnek a rossz emlékeket idéző SZDSZ egyik alapvetésére, amely úgy szólt, hogy az SZDSZ-esek azért tudnak mindent jobban, mert ők egyszerűen okosabbak. Lehangoló hír, hogy az SZDSZ nem pusztán egy rossz emlék, itt van ugyanis helyettük a Momentum.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?