Pesti Srácok

Meghamisították a svéd gazdasági adatokat

Meghamisították a svéd gazdasági adatokat

Egy helyi bulvárlap lebuktatta a statisztikai hivatalnak dolgozó egyik alvállalkozót, ahonnan svédül alig beszélő, rabszolgamunkára kényszerített alkalmazottak által végzett, ellenőrizhetetlen telefonos interjúk alapján szolgáltattak adatokat a svéd munkanélküliség helyzetéről – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség nyomán az Origo.hu.

A portál arról ír, hogy a kormányzati szintig érő botrány miatt újra kell kalkulálni Svédország gazdasági mutatóit, mivel kiderült, hogy az ország statisztikai hivatalának alvállalkozóként dolgozó informatikai cég hamisított, illetve torz adatokat szolgáltathatott az ország munkanélküliségi helyzetéről. Mint kiderült, rendkívül szigorú munkafeltételek mellett, alacsony bérért alkalmazták azokat a call-centereseket, akiknek feladata volt telefonos közvélemény-kutatások formájában felmérni a munkaerőpiac helyzetét. Mivel még azt is levonták az óránként 100 svéd koronás (9,3 eurós) órabérükből, ha vécére mentek, többen kitalált telefonos interjúkat rögzítettek, hogy eleget keressenek. Ráadásul olyanokat is felvettek, akik alig beszéltek svédül, így az általuk elvégzett telefonos lekérdezések adatbiztonsága is erősen megkérdőjelezhető.

Forrás: origo.hu; Vezetőkép: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.