Pesti Srácok

Megvan az egymillió új munkahely, de negyedmillió még mindig nincs betöltve

Megvan az egymillió új munkahely, de negyedmillió még mindig nincs betöltve

Orbán Viktor a 2010-es választási kampányban ígért az országnak egymillió új munkahelyet. A számokat tekintve a foglalkoztatotti létszám bővülése és a mára mind jelentősebb munkaerőhiány okán betöltetlen munkahelyek száma immár meghaladja az egymilliót. Több, mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül. A legnagyobb gond az iparban, ezen belül is a feldolgozóiparban, az egészségügy és a szociális ellátás, valamint a kereskedelem és a vendéglátás területén érzékelhető – derül ki a BDO Magyarország közelmúltban készült elemzéséből.

A BDO globális könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat Magyarországon működő vállalatának közleménye szerint az iparban a mérnöki pozíciókba (villamos-, gépész- és vegyészmérnökök) keresnek leginkább munkatársakat. Az elemzés szerint ezen a területen várhatóan a következő években tovább romlik a helyzet, ugyanis a nemzetközi cégek nagy fejlesztőközpontjai, amelyek Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is megtalálhatóak, elszívják a magyar munkaerőpiacról a tehetséges szakembereket. A munkaerőhiány mértéke a következő néhány évben tovább nőhet, ám ennek üteme több intézkedés hatékony kombinálásával mérsékelhető. Példaként a bérek folyamatos emelését, illetve külföldi (elsősorban ukrán) munkaerő alkalmazását említették. Előbbinél azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy ez hosszabb távon komoly megtérülési és versenyképességi problémákhoz vezet, utóbbinál pedig kiemelték a nyelvi korlátokat, amelyek miatt a BDO szerint az ukrán munkásokat főként fizikai munkák elvégzésénél alkalmazzák. A munkaerőhiány kezelésében a BDO szerint a belföldi munkaerő mobilitásának erősítésében rejlik komoly lehetőség, amely magában foglalja többek között az utazás megkönnyítését, a szálláshely és bérlakások biztosítását. De az egyedi munkakörülmények kialakítása is vonzó lehet a munkavállalók számára, így például a távmunka vagy olyan részmunkaidős lehetőségek, amelyek főként a kismamák, kisgyerekesek és nyugdíjasok munkába állását könnyíthetik meg. A BDO ugyanakkor arra is rámutatott, hogy mivel a munkaerőhiány várhatóan hosszú ideig fennálló probléma marad, a cégeknek számolniuk kell az egyszerűbb folyamatok automatizálásával is.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."