Pesti Srácok

Minimum 13 évet kér az ügyész a volt DK-s politikusra

Minimum 13 évet kér az ügyész a volt DK-s politikusra

A Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen még tavaly áprilisban. A többszörösen büntetett előéletű Kőrös Gusztáv Tibor bűncselekménye 2-től 24 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Mivel az ügyész a volt DK-s politikus esetében középmértéket meghaladó büntetést indítványozott, ez azt jelenti, hogy Kőrösnek minimum 13 év fegyházat kellene kapnia a vádhatóság szerint – írja a 24.hu.

A vádlottak közül tízen egy bűnszervezet tagjaiként csaltak ki jelentős összegeket vállalkozóktól, hogy a pénzeket hivatalos személyeknek eljuttatva azok pályázatokat nyerjenek. A Kőrös Gusztáv Tibor által vesztegetésre szánt pénzek okán a főügyészség négy vállalkozóval szemben is vádat emelt. A vádiratból az derül ki, hogy az egykori DK-s politikus – I. rendű vádlott – egy hierarchikusan felépített bűnszervezetet hozott létre. A hatékonyan működő szervezet pedig jelentős összegeket csalt ki tehetős vállalkozóktól. A szervezet több tagjának az volt az elsődleges feladata, hogy jól teljesítő vállalkozókat kutassanak fel, akik tőkeigényüket az általuk ígért pályázati forrásokból elégíthetik majd ki. Kőrös Gusztáv Tibor magát hivatalos személynek kiadva a különböző uniós források feletti döntési joggal, illetve a döntési folyamatok felett jelentős befolyással rendelkező személyként tüntette fel. Ilyen módon bírta rá a vállalkozókat a vesztegetésre a szükséges források odaítélésének fejében. A valóságban az egykori DK-s politikus semmilyen hivatalos tisztséget nem töltött be, illetve semmilyen releváns kapcsolati rendszerrel nem rendelkezett. A látszat fenntartása érdekében azonban Kőrös a Terrorelhárítási Központ egyenruháihoz hasonlító formaruhát viselő személyekkel kísértette magát, illetve az állami vezetőknek járó típusú és színű gépkocsit használt. Összesen hat vállalkozótól 168,5 millió forintot csalt ki a bűnbanda, egyenként 4,5 és 80 millió forint közötti összegeket. A bűncselekmény-sorozat folytatását pedig kizárólag a rendőrség közbelépése akadályozta meg. A nyomozás során a rendőrök több millió forint készpénzt foglaltak le. Az ex DK-s Kőrös házkutatása alkalmával közel 7,5 millió forint került elő.

Vezető kép: 24.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.