Pesti Srácok

Mutatjuk, kik azok, akik egészségügyi fejlesztésről papolnak és közben leszavazták a szuperkórházat

Mutatjuk, kik azok, akik egészségügyi fejlesztésről papolnak és közben leszavazták a szuperkórházat

A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén szavaztak a dél-budai centrumkórház létesítéséről, amely az agglomerációkban élőkkel együtt összesen mintegy 1,2 millió embert látna el. A Fidesz-KDNP terjesztette be, hogy a fővárosi önkormányzat a kormányhoz hasonlóan különítsen el 50 milliárd forintos egészségügyi célú többlettámogatást. Módosító javaslatban azt is szerették volna elérni, hogy a dél-budai centrumkórház az eredeti helyen és tervek szerint épüljön meg, azonban ezt is leszavazták az ellenzéki képviselők. 33 képviselőből 17 nyomott nem gombot a szuperkórházra, az eddigi legnagyobb kórházfejlesztésre. Éppen azok, akik rendszeresen papolnak egészségügyről, kérik számon a kormányon az egészségügyi és kórházfejlesztéseket. Megmutatjuk, kik ők. Íme:

Borbély Lénárd csepeli polgármester a közösségi oldalán néhány mondatban véleményezte a történteket. Kitett egy fotót a szavazótábláról, ami mellé azt írta: "Kórházstop van! A Főváros nem ad pénzt egészségügyre." A fideszes politikus a Hír TV-ben azt mondta: ha Karácsony Gergely komolyan gondolja a választási ígéreteit és fontosnak tartja Budapest egészségügyi fejlesztését, akkor azért tennie is kellene, nem pedig a kormányra és a kerületekre hárítania a felelősséget.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.