kórházstop
Mutatjuk, kik azok, akik egészségügyi fejlesztésről papolnak és közben leszavazták a szuperkórházat
A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén szavaztak a dél-budai centrumkórház létesítéséről, amely az agglomerációkban élőkkel együtt összesen mintegy 1,2 millió embert látna el. A Fidesz-KDNP terjesztette be, hogy a fővárosi önkormányzat a kormányhoz hasonlóan különítsen el 50 milliárd forintos egészségügyi célú többlettámogatást. Módosító javaslatban azt is szerették volna elérni, hogy a dél-budai centrumkórház az eredeti helyen és tervek szerint épüljön meg, azonban ezt is leszavazták az ellenzéki képviselők. 33 képviselőből 17 nyomott nem gombot a szuperkórházra, az eddigi legnagyobb kórházfejlesztésre. Éppen azok, akik rendszeresen papolnak egészségügyről, kérik számon a kormányon az egészségügyi és kórházfejlesztéseket. Megmutatjuk, kik ők. Íme: Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.