Pesti Srácok

Német képviselők szerint a Fidesznek a néppártban a helye

null

Német képviselők szerint a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye – közölte a Fidesz hétfőn.

Azt írták, a Német Szövetségi Parlament (Bundestag) kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU-CSU) frakciója német-magyar baráti körének vezetői "határozott meggyőződésüket fejezték ki", hogy a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye.

A Fidesz informális meghívására Magyarországra látogató Axel Eduard Fischert és Volkmar Kleint Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Novák Katalin, a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke és Balog Zoltán, a Polgári Magyarország Alapítvány elnöke fogadta Budapesten. Novák Katalin a találkozón elmondta, hogy Németországban a CDU és a CSU a Fidesz szövetségese, ezért is fontos a kapcsolattartás és a párbeszéd fenntartása.

A Fidesz közleménye szerint a német képviselők hétfőn Kövér László házelnökkel, valamint Németh Zsolt és Hende Csaba országgyűlési képviselővel folytatnak megbeszéléseket. Részt vesznek majd a Konrad-Adenauer-Stiftung és a Polgári Magyarország Alapítvány által szervezett, Parlamenti képviselők a magyar-német kapcsolatokról című konferencián is az Andrássy Egyetemen.

PestiSracok facebook image

– áll a közleményben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.