Pesti Srácok

Önkormányzat 2019 – Tíz településen tartanak ma megismételt szavazást

null

Tíz településen tartanak vasárnap megismételt önkormányzati választást reggel hat és este hét óra között. A voksoláson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint október 13-án. A szavazás tíz település harmincezer választópolgárát érinti; őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti szavazást.

Baranya megyében, Komlón az 5. számú egyéni választókerület 13. szavazókörében a polgármester- és képviselő-választást kell megismételni, Pettenden pedig a polgármester-választás mellett az egyéni listás szavazást és a települési nemzetiségi szavazást. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán a polgármester- és egyéni listás választást kell megismételni, a szabálytalanságok miatt itt – egyetlen településként az országban – nem is állapítottak meg eredményt október 13-án. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jászberényben mind a huszonegy szavazókörben megismétlik a polgármester-választást. A Somogy megyei Kisberényben a polgármester- és az egyéni listás választást ismétlik, Taranyban az 1-es számú szavazókörben a polgármester-választást, Lengyeltótiban pedig a roma települési nemzetiségi szavazást. Tolna megyében, Szekszárdon a 2-es számú egyéni választókerületben kell megismételni a 4., a 11. és a 12. szavazókörben a képviselő-választást, a 8-as választókerületben pedig a 25., 27., 29. és 30. szavazókörben. A Veszprém megyei Litéren az 1-es számú szavazókörben a polgármester-választás, a Zala megyei Várföldén pedig a polgármester- és az egyéni listás szavazás miatt járulhatnak újra az urnákhoz a választópolgárok. A megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek indulhatnak, akik négy hete, kivéve természetesen azokat, akik időközben visszaléptek, mert őket lehúzzák a szavazólapokról. A megismételt szavazások választási névjegyzékében ugyanazok szerepelnek, akik az október 13-aiban, kiegészülve azokkal, akik november 10-éig váltak nagykorúvá. Nem szerepelnek azonban a szavazóköri névjegyzékben azok, akik időközben a megismételtetett szavazás napja után létesítenek lakcímet a szavazókörben, illetve akik időközben elveszítették választójogukat. Szavazni reggel hat és este hét óra között lehet, ugyanazokban a szavazókörökben, a személyazonosság és a lakcím igazolása után. Öt évvel ezelőtt tizenegy településen kellett a szavazást megismételni, 2010-ben 18, 2006-ban pedig tizenhárom településen.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.