Pesti Srácok

Orbán Viktor: Magyarország támogatja az EU horvát elnökségének célkitűzéseit

null

Magyarország támogatja az EU horvát elnökségének célkitűzéseit – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön, Eszéken, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel tartott munkaebédje után.

A 2020 első félévében esedékes horvát EU-elnökség célkitűzéseiről szólva Orbán Viktor újságíróknak nyilatkozva kijelentette: mind a négy pont "közel áll a szívünkhöz"; nagyszerű lenne, ha a kormányfő és a horvát diplomácia teljesíteni tudná az általa kitűzött célokat.

– tette hozzá a magyar kormányfő. A kétoldalú kapcsolatokról szólva Orbán Viktor azt mondta, történelmileg jól megalapozottak; nemcsak barátok vagyunk, az együttműködés bizonyos esetekben stratégiai a két ország között. Egyértelműnek nevezte, hogy Horvátország nem lehet sikeres egy sikeres Magyarország nélkül, és ez fordítva is igaz.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– emelte ki, hozzátéve, hogy Magyarország minden tőle telhetőt megtesz a területén élő horvát kisebbségért, és örömmel látja, hogy Horvátország ugyanerre törekszik a magyar közösség identitásának, kultúrájának és oktatásának megóvásával. A magyar kormányfő kijelentette: a csütörtöki tárgyalásokat követően rendkívül derülátó a kétoldalú kapcsolatok jövőjét illetően.

Orbán Viktort újságírók arról is kérdezték, hogy a tárgyalásokon szóba került-e a Fidesz tagságának – a Horvátországban kormányzó HDZ által is megszavazott – felfüggesztése az Európai Néppártban (EPP), amely a múlt héten Zágrábban tartotta tisztújító kongresszusát. A magyar miniszterelnök válaszában azt mondta: tisztelik a horvát kormánypártot, ő személy szerint különösen. Úgy vélekedett, hogy a HDZ mindig a Fidesz pártján lesz, mert ugyanazokat az értékeket osztják.

– fogalmazott, hozzáfűzve, hogy meg tudják beszélni a vitás kérdéseket; a nyitottság és a barátság adott. Orbán ismét hangsúlyozta, hogy a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban; meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt.

– mondta. Hozzáfűzte, hogy egyelőre várnak; értékelniük kell a helyzetet, és csak utána döntenek. Ez két-három hónapig is eltarthat szerinte.

Andrej Plenkovic (b3) arról beszélt, hogy Horvátország és Magyarország baráti országok, és mindkét ország közös érdeke, hogy erősödjön az együttműködés, valamint különböző, határon átnyúló projekteket fejlesszen. A két miniszterelnök csütörtökön átadta a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ kollégiumát, amelyet a horvát kormány tízmillió kunával – négyszázötvenmillió forinttal – támogatott. Plenkovic szerint ezzel szimbolikusan kifejezték tiszteletünket a Horvátországban élő magyarok iránt, ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány hasonlóan gondoskodik a magyarországi horvátokról. Támogatja a magyarországi horvátok központjait, amelyek több megyében és városban is működnek – mondta. Plenkovic kiemelte: Magyarország Horvátországnak az ötödik-hatodik külkereskedelmi partnere. Szavai szerint különösen fontos az általa vezetett kormány számára, hogy mandátuma alatt tovább fejlessze az öt északi és keleti horvátországi megyét.

– jelezte. Plenkovic elégedettségének adott hangot, hogy Orbán Viktor kifejezte érdeklődését a horvátországi beruházások, valamint a magyarországi és horvátországi megyék együttműködése iránt. A horvát kormányfő országa uniós elnökségének prioritásait úgy foglalta össze: Európa, amely fejlődik, összeköt, véd és globális befolyással bír. Plenkovic elmondása szerint három nagy területre összpontosítanak majd: a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését követő viszonyrendszer kialakítására, az EU 2021 és 2027 közötti keretköltségvetéséről szóló tárgyalások folytatására, valamint az EU bővítésére. Mint mondta, számos találkozót tartanak majd Délkelet-Európa és az EU-tagországok vezetői Zágrábban.

– emelte ki Plenkovic.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még