Pesti Srácok

Soltész: Az a feladatunk, hogy megmaradjunk saját nemzetiségünkben, kereszténységünkben pedig fogjunk össze

null

A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap, a felvidéki Csúzon, ahol köszöntőt mondott a helyi római katolikus templom megújított plébániájának átadásán.

Az Érsekújvárhoz közeli, többségében magyarok lakta településen a XVIII. század végén épült, Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templomhoz tartozó plébániaépületet újították fel. A felújítást megelőzően már romos állapotban lévő épületet, amely közösségi központként is működik, a helyi közösség összefogásával és a magyar kormány közel 60 ezer eurós (18,6 millió forint) támogatásának köszönhetően sikerült felújítani és így megmenteni. Az államtitkár az ünnepségen mondott köszöntőjében rámutatott: a felújított épület egyaránt szolgálni fogja a településen élő magyarokat és a szlovákokat is, így – hosszú távon – segíti majd az ott élő nemzetiségek együttélését is.

– hangsúlyozta Soltész Miklós. Hozzátette: az elmúlt években is egy ilyen időszakot sikerült elindítani, és a most átadott épület is az összes itt élő nemzetiség számára biztosít majd közösségi teret.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Soltész Miklós. Hozzáfűzte: nem az a fontos, hogy ki született szlováknak és ki magyarnak, hanem a közös dolgok, mint amilyen a kereszténység is.

– szögezte le Soltész Miklós. Hozzáfűzte: az ezeréves közös múlt, az együttélés is mind azt bizonyította, hogy a Kárpát-medencében élő nemzeteknek a megmaradását csak az összefogás szolgálhatja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.