Pesti Srácok

Szél Bernadett minden percet sajnál, amelyet Kunhalmira pazarolt (Videóval!)

A tavalyi országgyűlési választás után készült az a most a Mandineren megjelent videó, amelyben Szél Bernadett éles kirohanást intézett az MSZP és a DK ellen, mivel az LMP volt társelnöke szerint a két másik párt vezetése tehet az ellenzék csúfos vereségéről. Szél szerint Gyurcsányék nem akartak kormányváltást tavaly, ezért is indítottak esélytelen jelölteket a polgári körzetekben, miközben megfúrták az LMP-t.

A nemrég kiszivárgott videóban Szél Bernadett értékelte a tavalyi országgyűlési választások eredményeit, illetve az MSZP és a DK tevékenységét. Többek között kifejtette, hogy a DK nem akart kormányváltást 2018-ban, valamint tudatosan fúrták meg az LMP-t a polgári körzetekben. A felvétel tavaly, a parlamenti választásokat követően készült, amikor az LMP egy belsős fórumon kielemezte a választási vereség tanulságait. Szél kijelentette, hogy minden percet sajnál, amit "a Kunhalmi Ágira" pazarolt, és hozzátette, hogy az MSZP-s politikus most is megüzente nekik, hogy hol a helyük a világban.

– fakadt ki Szél Bernadett. Az LMP volt társelnöke szerint igazából nem együttműködni akartak baloldalon, hanem az LMP vérét akarták. Kiemelte, hogy a klasszikus polgári körzetekben hiba volt DK-s jelölteket indítani, és feltette a kérdést:

PestiSracok facebook image

Szél Bernadett megadta a választ is: szerinte az MSZP és a DK leosztotta egymás között a kerületeket. Egy MSZP-s jelölt információira hivatkozva elmondta, hogy a DK megmondta Molnár Gyulának, hogy az ő – Szél Bernadett – körzetét kérik, mert ezzel akarják az LMP-t – ahogy a videóban fogalmazott – nyüzgetni – a visszalépésekre. Ezek után nyomatékosította: a zsarolás volt a céljuk.

– jelentette ki. Egyúttal felhívta arra is a figyelmet, hogy azoknak, akik az összefogás szabályait megírták, nem a kormányváltás volt a céljuk, hiszen akkor nem kérték volna azokat a körzeteket a DK-s jelöltek számára.

– zárta mondandóját Szél Bernadett.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.