Pesti Srácok

Több tízmilliós baloldali mutyit vizsgál a rendőrség Szombathelyen

Több tízmilliós baloldali mutyit vizsgál a rendőrség Szombathelyen

Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt vizsgálódik a szombathelyi baloldali frakciót érintő több tízmilliós, feltételezett visszaélés ügyében a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Mint arról portálunk a Szombathelyi Hírlapra hivatkozva októberben beszámolt, a szombathelyi polgármester, megyei MSZP-elnök, Nemény András vezette frakció harmincmillió forintnyi közpénzhez juttatta hozzá a 2016-ban létrehozott Joskar-Ola Alapítványt, amely Szombathely egyik legnagyobb lakótelepéről kapta a nevét, a lakótelep önkormányzati képviselője pedig az ex-DK-s Kelemen Krisztián. A Joskar-Ola Alapívány saját honlapjának tanúsága szerint is Szombathelyre, a Kodály Zoltán utca 35. IV/10. szám alá van bejegyezve, ám egy hihetetlen véletlen eredményeképp Kelemen Krisztián cégének (Kelemen Consulting Group Kft.) székhelye is ugyanitt, ugyanezen cím alatt van feltüntetve. A Nemzeti Cégtár adatai szerint Kelemen Krisztián hivatalos lakcímével is azonos az ingatlan. Itt érdemes megjegyezni, hogy Kelemen a keretéből hétmillió forintot ajánlott fel a saját lakcímén található alapítványnak – írta a szombathelyi lap.

Az ügyben Tényi István fordult a Vas Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, amely hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott feljelentés kiegészítést (ez annyit jelent, hogy 30 napja van a hatóságnak arra, hogy döntsön a nyomozás megindításáról, vagy a feljelentés elutasításáról), ám információink szerint a kapitányság vezetője indítványozta a kizárásukat az ügyből, aminek a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes helyt adott és az eljárás lefolytatására a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki. Az indoklás szerint az elfogultság látszatát is el kell kerülni, tekintettel arra, hogy a Vas megyei rendőrkapitány a beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van a „feljelentéssel érintett személlyel”, Nemény Andrással, Szombathely polgármesterével, így a kizárási kérelem az ORFK szerint megalapozott.

A vezető kép bal szélén Kelemen Krisztián, mellette pedig Nemény András, Szombathely baloldali polgármestere látható. Fotó: facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?