Pesti Srácok

Új alkotmánybíróról és a legfőbb ügyészről szavaznak hétfőn az Országgyűlésben

null

Az Országgyűlés hétfőn kezdi következő kéthetes ülését. A képviselők az első ülésnapon újabb kilenc évvel meghosszabbíthatják a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter megbízatását, valamint alkotmánybíróvá választhatják Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

A házelnök – a parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Nagy-Bozsoky József korábbi MDF-es képviselőre emlékezéssel kezdődik, amit napirend előtti felszólalások követnek. Az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, majd három személyi javaslatról döntenek egyórás titkos szavazáson.

Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztására Áder János köztársasági elnök tett javaslatot, Handó Tünde, az OBH vezetője Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyét veheti át a Fidesz-KDNP jelölése után, Szalayné Sándor Erzsébet pedig a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettesi posztot töltheti be megválasztása esetén. A képviselők szintén az első ülésnapon tehetik fel azonnali kérdéseiket, amire ezúttal is hatvan perc áll rendelkezésre.

Kedden reggel 9 órától napirend előtti felszólalások indítják az ülésnapot, majd három nemzetközi szerződés kihirdetéséről határoznak. A szavazások után hét javaslat általános vitáját bonyolítják le. Egyebek mellett szó lesz a törvényszéki végrehajtással, az egészségüggyel, a szakképzéssel és az öntözéses gazdálkodással összefüggő változtatásokról. A szerdai napirenden az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi beszámolóinak, valamint a hatóság jövő évi költségvetésének tárgyalása szerepel. A parlament következő ülése november 11-én, hétfőn zárul. A képviselők ekkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.