Pesti Srácok

Újabb álhírt cáfoltak meg a Borkai-ügyben

Újabb álhírt cáfoltak meg a Borkai-ügyben

A drog- és korrupciós vádak bedőlése után kiderült: a Privatkopo.hu információi szerint téves az a sajtóban megjelent hír, miszerint házkutatást tartottak két győri vállalkozónál a Borkai-ügy kapcsán. A bűnügyi portál értesülése szerint az a korábban ugyancsak több hírportálon megjelent információ sem igaz, hogy Szabó éttermet adott a volt városvezető lányának, Borkai Petrának.

Hírlapi kacsa az a napokban szinte az összes internetes újságban megjelent információ, amely szerint a KR Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az ismert győri vendéglátós vállalkozónál, Szabó Ervinnél, valamint a Kultúrpark Kft. tulajdonosánál, Neumann Zoltánnál, majd előállították és meggyanúsították őket a Borkai polgármesteri tevékenységével összefüggésben, hűtlen kezelés gyanújával indult bűnügyben. A valóságban semmi ilyen nem történt – írja a portál. Az oknyomozó portál értesülései szerint ugyancsak nem igaz az a korábban Szabóval és Borkai lányával kapcsolatban napvilágot látott sajtóhír, hogy a győri vendéglátós – „barátságból” – egy éttermet adott volna át a közelmúltban lemondott polgármester lányának, Petrának. A valóság, hogy Borkai Petra 2014. december közepén vette meg Szabó Ervintől a Királysarok Vendéglátó Kft.-t. A hírekben említett "nagy értékű étterem" a valójában jelenleg egy raktárhelyiségként funkcionál, amelyet Szabó Borkai lányától bérel. A bűnügyi portál megkereste a győri üzletembert, aki megerősítette a lap információját: sem nála, sem Neumann Zoltánnál nem tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda, egyiküket sem állították elő, nem hallgatták ki.

Forrás: Privátkopó.hu; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.