Pesti Srácok

Újabb palesztin halt meg a Gázai övezet elleni izraeli hadművelet során

Újabb palesztin halt meg a Gázai övezet elleni izraeli hadművelet során

Újabb palesztin halt meg sebesülései következtében kedden, az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben az Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen folytatott művelet során – közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

A 26 éves Ibrahim ad-Dabbúsz a keddi nap folyamán sebesült meg egy légicsapásban a Gázai övezet északi részén – közölték a helyi hatóságok. Halálával ötre emelkedett a kedden Gázában megölt palesztinok száma, akik között volt az Iszlám Dzsihád egyik parancsnoka és a felesége is. A gázai tárca szerint az izraeli légicsapásokban harmincan sebesültek meg.

Kairó közvetíteni próbál az Izrael és a gázai palesztin fegyveresek közötti feszültségek enyhítése érdekében – közölték kedden egyiptomi vezetők. A nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint az egyiptomi hírszerzés kapcsolatba lépett az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Egyiptom gyakran lép fel közvetítőként Izrael és a gázai fegyveresek között, és májusban közreműködött egy fegyverszüneti megállapodás létrehozásában is. A megállapodás kedden veszélyben forgott, miután keddre virradóra egy célzott izraeli légicsapás megölte Bahá Abu al-Attát, az Irán támogatását élvező Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet műveleti parancsnokát, a múlt pénteki gázai rakétatámadások felelősét gázai otthonában. A csapásra válaszul a Gázai övezetből rakétákkal támadták meg a környező izraeli területeket. Izrael déli és középső részén kedden háborús készültséget rendeltek el. Az izraeli védelmi erők szerint Abu al-Atta "közvetlenül felelős volt izraeli civilek és katonák ellen irányuló merényletek százaiért".

A német kormány kedden bírálta a Gázai övezetből Izrael ellen indított rakétatámadásokat.

PestiSracok facebook image

– közölte egy német külügyi szóvivő Berlinben.

– tette hozzá a szóvivő.

Az Iszlám Dzsihád fegyveres szervezet a második legnépszerűbb iszlamista csoport a Gázai övezetben. Célja Izrael állam elpusztítása és egy független iszlamista palesztin állam létrehozása. A tengerparti palesztin beékelődést irányító Hamász palesztin szervezetnél szigorúbb iszlamista nézeteket vall. Irán pénzügyi támogatásával 2014 óta jelentősen megnövelte a befolyását. Abu Atta 1990-ben csatlakozott a szervezet fegyveres szárnyához, az al-Kudsz Brigádokhoz, és a ranglétrán előre haladva Gáza város és a Gázai övezet északi részének a főparancsnoka lett. A 2014. évi gázai háború során az izraeli hadsereg háromszor próbálta meg likvidálni, sikertelenül.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.