Pesti Srácok

9 iszlamista merényletet akadályoztak meg Németországban

null

A német biztonsági szervek kilenc iszlamista indíttatású terrortámadást akadályoztak meg a legutóbbi nagyszabású merénylet, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás óta, ebből kettőt az idén novemberben – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai alapján.

– mondta a Welt a Sonntagnak a BKA iszlamista terrorizmussal foglalkozó részlegének vezetője, Sven Kurenbach. A világ legveszélyesebb terroristájaként számon tartott al-Bagdadi az amerikai hadsereg egy különleges egységének októberben Szíriában végrehajtott rajtaütése közben felrobbantotta magát, mielőtt a katonák elfoghatták volna.

PestiSracok facebook image

– mondta a BKA részlegvezetője. Kifejtette, hogy a trend az "egyszerű elkövetési eszközök" alkalmazása felé mutat; így például a lőfegyvereknek kevéssé volt szerepe azokban a merénylettervekben, amelyeket az utóbbi időszakban lepleztek le.

A BKA – a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv – elnöke, Holger Münch egy október végén tett nyilatkozatában még arról beszélt, hogy a 2016. decemberi berlini támadás óta hét iszlamista merényletet akadályoztak meg. Alig három héttel később, november 12-én Offenbachban csaknem 170 rendőr mozgósításával elfogtak három férfit – két török és egy macedón származású német állampolgárt –, akiket terrorcselekmény előkészítésével gyanúsítanak. Egy héttel később, november 19-én Berlinben egy szíriai férfit fogtak el; őt ugyancsak iszlamista indíttatású terrortámadás tervezésével gyanúsítják.

– nyilatkozott Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a Welt am Sonntagnak. Hozzátette, hogy az utóbbi években folyamatosan fejlesztették a hatóságokat.

– mondta a miniszter.

Berlinben 2016. december 19-én történt iszlamista terrortámadás. Az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri volt, aki egy elrabolt kamionnal belehajtott a német főváros nyugati részének központjában, a Breitscheid téren felállított karácsonyi vásáron szórakozó tömegbe. A támadásban 12 ember meghalt, csaknem 100 megsebesült. Az IÁ nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista a merénylet után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában, rendőrökkel folytatott tűzharcban. Ugyanezt a vásárt szombat este két gyanúsan viselkedő férfi miatt kiürítették és átfésülték. A 350 rendőr mozgósításával végrehajtott műveletben nem találtak veszélyre utaló jeleket. A gyanúsnak tartott két férfit igazoltatták, majd elengedték. Az akció elején arra gyanakodtak, hogy egyikük körözött iszlamista lehet. Végül kiderült, hogy névhasonlóság miatt félreértés történt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.