Pesti Srácok

Adatvédelmi vizsgálat Józsefvárosban – A Fidesz szerint nyilvánvaló, hogy jogszerűtlenül járt el Pikó András

null

Nyilvánvaló, hogy jogszerűtlenül járt el Pikó András, amikor belső levelezéseket hozott nyilvánosságra – így reagált a józsefvárosi Fidesz arra a hírre, hogy vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az önkormányzatnál.

Az ügy előzménye az, hogy Pikó András, a kerület polgármestere egy héttel ezelőtt nyilvánosságra hozta a Józsefváros újság volt főszerkesztője és más önkormányzati tisztségviselők korábbi hivatalos e-mailjeinek tartalmát. Vörös Tamás, a Fidesz józsefvárosi önkormányzati képviselője a Hír TV-nek elmondta: a Pikó András fémjelezte liberalizmus a valóságban azt jelenti, hogy az új városvezetés szerint a jogszabályokat – szerintük – nem kell betartani, nekik mindent szabad, ha az érdekeik megkívánják, félreteszik az etikai normákat. A kormánypárti képviselő szerint Pikó András tettét csak súlyosítja az, hogy az érintettek levelezésének, személyes adataiknak nyilvánosságra hozásával semmit nem tárt fel, így a történtek politikai támadásnak tekinthetők.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.