Pesti Srácok

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

null

Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton, a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.

Áder János – egykori középiskolájában – kísérlettel, fotókkal, grafikonokkal tarkított előadásában azt hangsúlyozta: mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell. Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában rámutatott: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban. Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás és tárolás, vagy az aszály hatásainak kivédése.

– mondta. Kiemelte, hogy fontos egyéni lépés az is, ha kevesebb műanyagot használunk a mindennapokban, csökkentjük otthonunk hőmérsékletét akár csak egy fokkal is, vagy egy liter vízzel kevesebbet fogyasztunk egy nap.

PestiSracok facebook image

– mondta. Áder János előadásában kitért arra is, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja még soha nem volt ilyen magas a légkörben az emberi faj megjelenése óta, mint ma. Ugyanígy a népesség növekedése sem volt még ilyen mértékű.

– mondta. Hangsúlyozta, hogy 1980 óta folyamatos a túlfogyasztás a bolygón: jelenleg az egy év alatt megtermelt mennyiség 1,7-szeresét fogyasztjuk el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI