Átalakulóban vannak az erőviszonyok az Európai Unióban
Idén talán minden korábbinál jobban kirajzolódott az új törésvonal, amely mentén az Európai Unió kettészakadt. Már nem a régi és az új tagállamok, hanem a bevándorláspártiak és a bevándorlást ellenzők között húzódik a frontvonal. Továbbá a V4-ek megkerülhetetlen politikaformáló erővé váltak, amit a régi „egyensúly” kedvezményezettjei nem néznek jó szemmel.
Az Európai Unió erőviszonyait a tagállamokban zajló voksolások és kormányváltások mellett a májusi uniós parlamenti választások is átrendezték. Az Európai Néppárt és a szociáldemokraták először nem alkotnak együtt többséget az uniós törvényhozásban. Az uniós intézmények között is hatalmi harcok alakultak ki, ami leglátványosabban az Európai Bizottság új elnökének megválasztásában mutatkozott meg.
Az Európai Parlament pártjai ismét megpróbálták magukhoz ragadni a döntés jogát az úgynevezett csúcsjelölti rendszeren keresztül. A „Spitzenkandidat” fogalmát először 2014-ben vezették be. Lényege, hogy az EP pártjai saját jelöltet állítanak, és a legtöbb mandátumot szerző párt embere automatikusan a biztosjelölt, pont úgy, mint egy nemzeti kormány megválasztása esetén. Ez az elképzelés egy uniós, a nemzetek felett álló kormányzatként gondol a bizottságra. Csakhogy az uniós alapszerződések értelmében az Európai Bizottság elnökét nem az EP, hanem az Európai Tanács, az állam- és kormányfők választják. Az Európai Parlament azonban ragaszkodott a csúcsjelölti rendszerhez, amely szerint a néppárti Manfred Weber lett volna a bizottsági elnök. Ezt azonban a francia elnök, Emmanuel Macron és a liberálisok megtorpedózták.
Ha jól rekonstruáljuk a folyamatokat utólag, akkor valószínűleg az oszakai G-20 csúcstalálkozón Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök egy háttéralkut akartak kötni
– erről beszélt Berzi Gergely külpolitikai elemző az M1 Világ című műsorában. Elmondta: ez arról szólt volna, hogy Manfred Webert, aki megválaszthatatlanná vált az Európai Tanácsban az első napon, lecserélik Frans Timmermansra, aki a szociáldemokrata pártcsaládnak volt a jelöltje. A kötelező kvóta, a tömeges bevándorlás élharcosa, a közép-európai államokat másodrendűnek tekintő szocialista Frans Timmermans azonban szintén elfogadhatatlan volt. A visegrádi országok kizártnak tartották, hogy támogassák, és végül sikerült is meggátolniuk a jelölését. Berzi Gergely szerint ez nagy érvágás volt az európai szocialistáknak, és a nyilatkozatokból kiderült az is, hogy elsősorban az összeurópai baloldal az, amelyik vesztese volt ennek az egész folyamatnak. Megjegyezte: nem véletlen, hogy Martin Schulz is kiemelte, hogy ez Orbán Viktor magyar miniszterelnök győzelme.
Forrás: Híradó.hu
