Pesti Srácok

Az egykori európai ellenségek példájával hangsúlyozta a megbékélés fontosságát karácsonyi üzenetében a brit uralkodó

null

Európa egykor ellenséges hatalmainak megbékélését méltatta szerdai karácsonyi üzenetében a brit uralkodó, ki nem mondott, de kevéssé burkolt utalással a brit társadalomban kialakult megosztottságra is.

Az életének 94., uralkodásának 68. esztendejében járó királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez. Néhány nappal korábban rögzített, felvételről sugárzott karácsonyi üzeneteit – más nyilvános megszólalásaival ellentétben – mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül.

II. Erzsébet királynő idei üzenetét az első holdutazás 50., illetve a normandiai partraszállás 75. évfordulójának méltatásával kezdte. Felidézte, hogy Neil Armstrong amerikai űrhajós, aki az emberiség történetében először vetette meg lábát egy másik égitesten, a Hold felszínére lépve azt mondta sisakmikrofonjába, hogy „kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”. A brit uralkodó a gondolatot továbbszőve kifejtette: az ilyen hatalmas ugrások is gyakran kis lépésekkel kezdődnek.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a brit uralkodó. Kiemelte: azzal, hogy az egykori ellenségek hajlandók voltak maguk mögött hagyni régi nézeteltéréseiket a közös haladás érdekében, a jelenlegi szabadság és demokrácia előtt tisztelegnek, amelynek kivívásáért annak idején oly nagy árat kellett fizetni. II. Erzsébet királynő kijelentette: tanításaival és példamutatásával Krisztus is azt mutatta meg a világnak, hogy a hit és a remény jegyében megtett kis lépésekkel régre visszanyúló nézetkülönbségeket és mélyen gyökerező megosztottságokat is meg lehet oldani. A brit uralkodó hozzátette: sokan ma is ezt az útmutatást követik, de ez az út nem mindig sima, sőt, az idén nem egyszer meglehetősen göröngyösnek tűnhetett, ám kis lépésekkel is nagyon nagy eredményeket lehet elérni.

– fogalmazott karácsonyi üzenetében II. Erzsébet királynő.

– mondta beszédének végén a brit uralkodó.

A királynő a brit alkotmányos monarchia szigorú protokollja alapján soha nem adhat hangot nyilvánosan személyes véleményének napi politikai kérdésekben, és idei karácsonyi beszédében egyszer sem említette a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát. Az elmúlt év legsúlyosabb és legmélyebben megosztó belpolitikai vitái mindazonáltal éppen a Brexit-folyamatot kísérték, és egybehangzó hírmagyarázatok szerint az uralkodó erre tett egyértelmű utalást szerdai karácsonyi üzenetében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PA/Steve Parsons

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.