Pesti Srácok

Az elmúlt másfél évben teljesen átrendeződött az ellenzéki térfél

Az elmúlt másfél évben teljesen átrendeződött az ellenzéki térfél

Továbbra is a Fidesz-KDNP a kormányzó párt Magyarországon, amely megőrizte erősségét és stabilitását. Az ellenzéki pártok között azonban jelentős változások figyelhetők meg, a szocialisták meggyengültek, a DK erősödött, és a Momentum is felkerült a politikai palettára. A magyar ellenzék átrendeződött, a szocialisták jelentős arányú szavazatokat veszítettek, a DK ugyanakkor növelte támogatóinak számát – erről beszélt Simon János politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

– tette hozzá. Galló Béla politológus szerint egyértelmű, hogy a DK lett a vezérpárt az ellenzéki oldalon, és a párt elkezdte elvonni az MSZP szavazótáborát. Egyetértett a Momentum megerősödésében is, és megemlítette a Jobbikot is, amely még a 20 százalékot sem éri el jelenleg. A párt néppártosodási folyamata meggyengült, és ez által jelentős választói tömegeket veszített el. Galló Béla azt is elmondta, hogy számszerűsítve ugyanakkor nem nőtt az ellenzék tábora, de az átrendeződés lényeges. Szerinte az ellenzéki oldal alapvető problémája, hogy össze nem illő elemekből áll.

Az átrendeződés 2018-ban kezdődött

PestiSracok facebook image

Simon János szerint ez az átrendeződés 2018-ban indult el, amikor a Fidesz-KDNP kormányzó pártnak megszűnt a jobboldali oldalszárnya. Így kétpólusúvá vált a magyar politikai rendszer: az egyik oldalon a kormányzó pártok, a másik oldalon pedig az ellenzék foglal helyet. Megjegyezte: ez még nem látszott annyira az európai parlamenti választások idején, az önkormányzati választásoknál már annál inkább. Mint mondta, ennek a kétpólusú rendszernek számos következménye van az ellenzéki oldalon.

– tette hozzá. Simon János az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: a Fidesz-KDNP eredménye várható volt, de talán egy mandátummal szerezhettek volna többet is. Az önkormányzati választások azonban már teljesen az elkényelmesedett kormányzati pozíciókról szóltak, és azok a polgármesterek, akik már 2–3 ciklust is végigvittek, azt hitték, hogy továbbra is őket választják majd meg, de csak azok tudtak győzedelmeskedni, akik a korábbi 40–45 százalék helyett 50 százalék fölötti eredményt értek el. Az önkormányzati választások több szálon futottak ősszel. Simon János szerint az egyik, ahol a Fidesszel szemben több kispárt indult, de itt a Fidesznek volt meg a komoly esélye a győzelemre, de ahol összeállt az ellenzék, ott már ez az esély jelentős mértékben lecsökkent.

– mondta.

Teret veszítettek a középpártok

Galló Béla arról is beszélt, hogy szinte egész Európára jellemző az a folyamat, hogy a középpártok teret veszítenek, szavazóik pedig átpártolnak máshová. Ez jól látszott a két, eddig vezető és koalíciót alkotó szocialista és néppárti együttműködésben is. A közelmúltban zajló folyamatokból az derül ki, hogy a zöldek lesznek majd a kulcsszereplők, ugyanis mindkét nagy párt a zöldekhez próbál közelebb kerülni.

– fogalmazott Simon János.

– magyarázta.

Forrás: Híradó.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.