Pesti Srácok

Donald Trump és ügyvédjei nem vesznek részt a képviselőházi meghallgatáson

Donald Trump és ügyvédjei nem vesznek részt a képviselőházi meghallgatáson

Donald Trump amerikai elnök és ügyvédei nem vesznek részt a képviselőház bizottsági meghallgatásán – közölte vasárnap este a Fehér Ház abban a levélben, amelyet Jerrold Nadlernek, az elnök közjogi felelősségre vonását előkészítő egyik bizottság, az igazságügyi bizottság elnökének küldött.

Pat Cipollone, az elnök jogi tanácsadója a levélben azt írta: Donald Trump munkatársaitól "nem várhatják el tisztességgel, hogy részt vegyenek egy olyan meghallgatáson, amelynek a tanúit még nem nevezték meg". A tanácsadó azzal is érvelt, hogy "egy akadémikus vitára szóló meghívó" nem biztosítja az elnök számára "a tisztességes eljárásnak még a látszatát sem".

– szögezte le Cipollone. A tanácsadó egyben közölte azt is, hogy a további meghallgatásra vonatkozó, december 6-i határidővel adandó válaszát a Fehér Ház külön levélben közli majd.

PestiSracok facebook image

A szóban forgó meghallgatást szerdán tartják, és az eddigiekkel ellentétben nem a hírszerzési bizottság vezetője, Adam Schiff vezeti majd, hanem Jerrold Nadler, az igazságügyi bizottság elnöke. Mivel a képviselőházban demokrata többség van, a bizottsági elnökök is demokrata párti politikusok. Nadler vasárnapig adott határidőt az elnök jogászainak, hogy közöljék, részt vesznek-e a meghallgatáson.

A képviselőház három bizottsága – az igazságügyi, a hírszerzési és az ellenőrzési – együttesen tart meghallgatásokat az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásának (impeachment) keretében. A demokraták azért indították meg az eljárás részét képező meghallgatásokat, mert úgy vélik, hogy Donald Trump elnök és ukrán partnere, Volodimir Zelenszkij júliusban folytatott telefonbeszélgetésében az amerikai elnök saját választási céljai érdekében szorgalmazta korrupcióellenes vizsgálat megindítását Ukrajnában a demokrata párt elnökjelöltségére pályázó Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter ukrajnai üzleti ügyeiben. Hunter Biden akkor lett a Burisma ukrán olaj-és gázipari cég igazgató tanácsának tagja, amikor apja az Egyesült Államok alelnöke volt.

A hétvégén a Breitbart News című jobboldali lap Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnököt idézte, aki szintén a Burisma igazgatósági tagja. Kwasniewski Varsóban az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta: Hunter Bident az apja miatt választották be az igazgatótanácsba.

– fogalmazott a lengyel baloldali politikus. Hozzáfűzte: Hunter Biden teljes jogú igazgatósági tagja volt a cégnek, jóllehet korábban semmi tapasztalata nem volt az energetikai ágazatban, és az öt év alatt, amíg igazgatótanácsi tag volt, egyetlen alkalommal sem látogatott el Ukrajnába.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.