Pesti Srácok

Egy kérdésben nem állt be a balliberális sorba Eszenyi – helyette Alföldit akarják Karácsonyék a Vígszínház élére állítani?

null

Minden jel arra utal, hogy valóban Alföldi Róbertet akarják Karácsonyék a Vígszínház következő igazgatójának – írja az Origo. Sem Karácsony Gergely, sem helyettese, Gy. Németh Erzsébet nem cáfolta az igazgatóváltást, pedig a portál Gy. Németh Erzsébethez világos kérdéseket küldött ezzel kapcsolatban, azonban árulkodó módon egy napja nem válaszol. Sőt, a Gyurcsány-párti helyettes – abszurd módon – azt mondta az ATV tegnap esti adásában, hogy teljes mértékben egyetért azzal, hogy tüntetnek Eszenyi Enikő ellen. A bosszúálló balliberális elit azért bünteti a Vígszínház igazgatóját, mert az egyébként kormánypártinak bajosan nevezhető Eszenyi Enikő egyetlen kérdésben szembement a balliberális kulturális világ diktátumával. És csak egyetlen véleményt fogadnak el: a sajátjukét. Aki nem áll be a sorba, azt megbüntetik.

Hétfőn levélben kérdezte meg az Origo Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettest a Vígszínház körüli helyzetről. A portál kíváncsi volt, hogy valóban tervezik-e Eszenyi Enikő leváltását igazgatói mandátumának tavasz végi lejártakor, majd Alföldi Róbert beültetését az igazgatói székbe, és ha igen, akkor mi ennek az oka. Válasz azonban nem érkezett. Karácsony Gergelynek a kampányban folyamatosan hízelgő Alföldi Róbert az Origo információ szerint kinézte magának a Vígszínházat. A minden posztra saját emberüket ültető Karácsonyék Alföldit tehetik a legnagyobb fővárosi színház élére.

Erre egyértelműen lehet következtetni Gy. Németh Erzsébet tegnap esti ATV-s szerepléséből is. A DK-s politikus arról beszélt az adásban, hogy helyénvaló volt Eszenyi ellen tiltakozni a színházban; legfeljebb ezt nem a színházban kellett volna megtenni. Egyúttal példátlan módon rendre intette a Vígszínház igazgatóját, amiért nem jelent meg a Gothár Péter és a Katona József Színház melletti szimpátiatüntetésen.

PestiSracok facebook image

– a DK-s politikus ezekkel a szavakkal válaszolt az ATV munkatársának arra a kérdésére, egyetért-e azzal, hogy megzavarták a Vígszínház egyik darabjának végét az aktivisták. Ismételjük meg: Karácsony Gergely helyettese egyetért azzal, hogy saját színigazgatója ellen tüntetnek...

A gyurcsányista politikus természetesen nem mondott igazat. A színházi szakmának nem a széles spektruma állt ki a néhány száz civil embert megmozgató tüntetésen. Mindössze három budapesti színház (a szexuális zaklatási botrányával lebukott Katona József Színház, a napokban új igazgatói kinevezést nyert és hálája kimutatását folyamatosan bizonygató Mácsai Pál színháza, az Örkény Színház és az egyébként csendes Radnóti Színház) – 25 másik budapesti színház nem. És egyetlen vidéki színház sem.

A balliberális budapesti színházi világ, amelyet alapvetően a Színház- és Filmművészeti Egyetemre rátelepedő, a Katona József Színházat irányító Máté Gábor-Ascher Tamás-Gothár Péter hármas irányít (néhány hete Gothár már nyilván nem), nem tűr el más véleményt, mint a sajátjuk. Ha például ők tüntetést vezényelnek, akkor mindenkinek tüntetni kell.

Tovább fenyítik

Folyamatosan zajlik egyébként az Eszenyi elleni balliberális hadjárat. Tegnap egy egészen döbbenetes írás jelent meg a Hírklikk nevű portálon, megmutatva, milyen lelkiállapotba került az ellenzéki sajtó és a kulturális "elit" attól, hogy egyik tagjuk nem osztja teljesen az álláspontjukat.

– szól az anyag példátlanul durva címe, amely közel négyezer karakterben foglalkozott azzal, hogy páran, előre megtervezetten felmutattak egy molinót a Vígszínházban, megzavarva ezzel az egyik darab vége utáni perceket. A cikk szerzője többször is hivatkozott Alföldi Róbert korábbi nyilatkozatára, és támadta Eszenyit, amiért távol maradt a szexuális zaklató Gothár Péter és a Katona József Színház melletti tüntetéstől, helyette viszont szakmai vitát javasolt.

– írják. Az eddig ünnepelt Eszenyiről a cikk szerint kiderült az is, hogy nem képes összetetten gondolkozni. Majd a Hírklikk kénytelen volt még egyszer "Alföldihez nyúlni", hogy kérdőre tudja vonni Eszenyit.

– írta a szerző. A baloldali portál szerint nemcsak az a baj Eszenyivel, hogy képtelen az összetett gondolkodásra, nem mondja vissza Alföldi (és persze Máté Gáborék) szavait, hanem az is, hogy szerintük jobban tart a kormánytól, mint a fővárostól.

– fogalmaz a cikk, majd szabályszerű intelmet fogalmaz meg a Vígszínház igazgatójának:

Azt fel sem tételezik, hogy Eszenyi Enikő nem aszerint döntött, hogy kitől retteg jobban, hanem valóban szakmai kérdésként kezeli a színházak finanszírozását.

Korábban ünnepelték, most...

Mint ismert, Eszenyinek az volt a bűne, hogy nem ment el a Gothár Péter és az őt foglalkoztató (és egy évig védő, bűnét eltitkoló) Katona József Színház melletti szimpátiatüntetésre. Emiatt akkora médiatámadást kapott a nyakába, hogy arra jó ideje nem volt példa: a balliberális sajtót hétfő reggelre elárasztották a személyét lejárató anyagok, és öles szalagcímekben fenyegették meg. Mint ismert, erre az apropót az szolgáltatta, hogy ismeretlenek – Eszenyinek üzenve – egy molinót tartottak fel A diktátor vasárnapi előadásának végén. A HVG szerint egyenesen arról volt szó, hogy "Eszenyi Enikőt performansszal figyelmeztették a Vígszínházban" – ezt a címet adták a témával foglalkozó írásuknak.

Egyébként a kilenc évig Tarlós Istvánhoz, majd a Karácsony Gergely-féle városvezetéshez is simuló Mácsai Pál tegnap ismét megszólalt a Katona botránya kapcsán. Ő pontosan tudja, hogy veszélyes kilógni a sorból. Ha Máté Gáborék rohamot vezényelnek (főleg persze egy balliberális városvezetés idején), akkor ő szolgálatkészen menetelni kezd. A HVG-nek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy a Katonában kirobbant szexuális zaklatási ügyről 11 hónapig hallgató Máté Gábor

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.