Pesti Srácok

Hangfoglaló Program: 27 induló előadó kapott támogatást

Hangfoglaló Program: 27 induló előadó kapott támogatást

Huszonöt induló zenekar kapott kétmillió forintos támogatást az NKA Hangfoglaló Program hatodik évadában. Idén először külön pályázhattak az elektronikus zenei formációk, közülük kettő 1,5-1,5 millió forintos támogatásban részesült.

– mondta Lőrinczy György, az NKA alelnöke az oklevelek keddi átadásán, a budapesti Dürer Kertben.

Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője kiemelte: a korábbi évektől eltérően az induló előadókat hatvan zenei szakember előzőleg külön is meghallgatta a tizenöt tagú zsűrin kívül, és a véleményüket figyelembe vették a végső döntésnél. A Hangfoglaló Program induló előadói alprogramjának pályázatára 251 zenekar jelentkezett, közülük 61-et hívtak be a meghallgatásra.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Bajnai Zsolt.

A pályázók közül kiválasztott 61 előadót október közepén négy napon át hallgatta meg élőben a tizenöt tagú zsűri a Dürer Kert színpadán, zárt ajtók mögött. Minden formációnak harminc perc állt rendelkezésére, hogy koncerthelyzetben is bizonyítsa felkészültségét. A zsűri ajánlásával egyetértve a Hangfoglaló Kollégium az előzetesen tervezett húsz helyett idén 25 produkciónak ítélte meg a 2-2 millió forintos támogatást. Az elektronikus zenei színtér induló előadói pályázatán – amelyet idén először írt ki a kollégium – további két produkció részesül 1,5-1,5 millió forintos támogatásban.

– fogalmazott Süli András, a zsűri tagja, a Campus Fesztivál programigazgatója.

A Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának hatodik évadába került az A Bence Kalandjai, az Abigél, az Agavoid, az Analog Balaton, az Antares (mint az Öröm a zene! tehetségkutató győztese), a Cedar Knoll, a Chain Bridge Pop, az Einstand, a Fiúk, a Heedless Elegance, a Long Story Short, a Moped Loewen, Nagy Bogi, a Nagy Emma Quintet, a Napfonat, a Nunki Bay Starship, a NYPE, a Perrin, a Polytrip, Saya Noé, a skeemers, a The Anahit, a The Sign, a Third Planet és a Tündérvese. Az elektronikus zenei formációk közöl a Maddow és a ZSÜD kap idén támogatást.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.