Kálomista Gábor szerint egy állami pénzből fenntartott intézmény nem sorolhatja magát a balliberális oldalra

Nehezen tudom elhinni, hogy senki nem tudott Gothár Péter szexuális zaklatási botrányáról – mondta Kálomista Gábor az M5-nek adott interjújában, amit az Origo írt meg. Fel kell emelni a szőnyeget, benézni alája, hogy mi van besöpörve, és kitakarítani – hangsúlyozta a Thália Színház igazgatója a Katona József Színházra és a Színház- és Filmművészeti Egyetemre utalva.
Egy állami pénzből fenntartott felsőoktatási intézmény nem sorolhatja magát a balliberális oldalra, és nem csinálhat ebből politikai kérdést
– mondta Kálomista Gábor az M5-nek.
Az, hogy ebből politikai kérdést csinálnak, az nem helyes, mert ez egy zaklatási ügy

– tette hozzá az igazgató-producer.
Az igazi balliberális gondolkodás az, amit most látunk, mert az, aki nem ért velük egyet, azt rögtön már nem színházi embernek hívják, és elküldik pszichológushoz
– ezzel Upor Lászlónak, a Színművészeti vezetőjének nyilatkozatára utalt, amit az ATV-nek adott. Kálomista Gábor emlékeztetett: pszichológusokra jelenleg éppen a Katonában és a Színművészetin van szükség.
Nem először szólaltam meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében, és mindig arról beszéltem, hogy nem ideológiai képzést kell folytatni
– szögezte le.
Nehezen tudom elhinni, hogy senki nem tudott semmilyen ügyről
– tette hozzá, emlékeztetve Schilling Árpád szavaira, aki azt írta a Facebookon: évek óta lehetett tudni, mit csinál Gothár.
Fel kell emelni a szőnyeget, benézni alája, hogy mi van besöpörve, és kitakarítani
– zárta szavait Kálomista Gábor.
Forrás: Origo; Fotó: MTI