kálomista gábor
Hann Endre addig hisztériázik, hogy lassan tényleg mindenki elhiszi, róla mintázták az Elk*rtuk című film egyik szereplőjét
Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője a Facebook-oldalán fakadt ki, miután pert vesztett Kálomista Gáborral szemben. Mint ismert, Hann eleve már azzal magára terelte a gyanút, hogy ő kezdte bizonygatni, róla mintázták az Elk*rtuk című film egyik szereplőjét.Elk*rtuk-per: a művészi szabadság győzött, Hann Endre pedig sietve távozott a bíróságról
Jogerős ítélet született a Fővárosi Ítélőtáblán Kálomista Gábor Elk*rtuk című filmje kapcsán, ugyanis Hann Endre személyiségi jogi pert indított a Megafilm Kft. ellen, mert szerinte a produkció egyik kulcsfiguráját róla mintázták és ezzel negatív színben tüntették őt fel. Sértettségét azzal fokozta, hogy a film kommunikációjába is belekötött, mondván, ha Kálomistáék egy cikkükben nem azonosítják vele a szereplőt, akkor a nézők ezt nem feltétlenül tették volna meg. Hann a pert elbukta, mert a művészeti szabadság erősebbnek bizonyult, ezért sietve távozott a bíróságról.Kálomista Gábor pert vesztett Hann Endre ellen
A Fővárosi Törvényszék első fokon elmarasztalta a Megafilm Kft. produkciós céget abban a perben, amit Hann Endre indított az Elk*rtuk című film kapcsán. A bíróság másfélmillió forint sérelmi díjat ítélt meg, nyilvános sajnálkozásra kötelezte az alperest, valamint eltiltotta a jogsértés megismétlésétől. Kálomista Gábor fellebbezésre készül, Hann Endre még mérlegel.Kálomista szívesen látja Ferencet az Elk*rtuk-perben – "Gyurcsány Ferenc is ott ül majd a tanúk padján, de legalább már a bíróságon"
A Medián függetlenségét éppen most bizonyítja be az igazgatója, Hann Endre ugyanis március tizedikén adott be keresetet a bírósághoz a Megafilm Kft. tavaly októberben bemutatott, az Elk*rtuk címet viselő produkciója ellen. Kálomista Gábor szerint filmjük fikciós, de örül a pernek, mert mint mondta, így Gyurcsány Ferenc is megjelenthet a bíróságon, méghozzá a tanúk padján, ahol nem hazudhat.Hétfőn debütál a TV2-n az Elk*rtuk
Hétfőn látható először a tévéképernyőn az ElkXrtuk. Kálomista Gábor filmjét a TV2 tűzi műsorra ma este kilenc órától. A film producere az Origónak adott interjújában cáfolta meg, hogy az alkotás miatt pereket indítottak volna a stáb tagjai ellen.Januárban már a TV2-n is látható az Elk*rtuk
Októberben mutatták be a Gyurcsány-filmként elhíresült Elkxrtuk című mozit, a Keith English által rendezett, az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai zavargásokról készült politikai krimit. Az alkotás a 2021-es év legnézettebb magyar filmjeként zárta az évet, amit erősen megdobott, hogy a politikai krimit művészfilmmé minősítették, tehát majdnem az ország összes mozijába eljutott.Ajánljuk még