Pesti Srácok

Hétfőn debütál a TV2-n az Elk*rtuk

Hétfőn látható először a tévéképernyőn az ElkXrtuk. Kálomista Gábor filmjét a TV2 tűzi műsorra ma este kilenc órától. A film producere az Origónak adott interjújában cáfolta meg, hogy az alkotás miatt pereket indítottak volna a stáb tagjai ellen.

Március 14-én, hétfő este 21:00-kor a TV2 leadja az Elkxrtuk című politikai krimit. A 2006-os eseményeket – őszödi beszéd kiszivárgása, utóhatásai – feldolgozó produkció 2021 októberében debütált, a tavalyi év egyik legnézettebb és egyben a legmegosztóbb filmje volt a hazai mozikban. Gyurcsány Ferenc 2,6-ra értékelte az IMDb-n. Felesége, Dobrev Klára pedig az Index megkeresésére úgy fogalmazott: „akár dokumentum-, akár művészfilmet csinálnak akárhány százmillióból, a hazugság az hazugság marad”. A filmet forgalmazó stúdiót, az Elkxrtuk producerét többen perrel fenyegették, de – mint azt Kálomista Gábor is elmondta az Origónak adott interjújában – ezekből nem lett semmi.

– jelentette ki, hozzáfűzve: a baloldaltól most is számítanak majd kritikára, ennek ellenére a film éli az életét, sikeres és az emberek szeretik.

PestiSracok facebook image
Forrás: Origo; Fotó: ElkXrtuk/Trailer
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.