Pesti Srácok

Kirúgták a Színház- és Filmművészeti Egyetemről Gothár Pétert

Kirúgták a Színház- és Filmművészeti Egyetemről Gothár Pétert

Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetésének az a bizottság, amely vasárnap lezárta a rendezővel szemben indított etikai eljárást – olvasható az intézmény hétfői Facebook-bejegyzésében. Upor László rektorhelyettes az Etikai Bizottság ajánlását elfogadta, Gothár szerződését hétfőn megszüntette; az egyetem az ügyet ezzel lezártnak tekinti.

Az Etikai Bizottság megállapította, hogy az egyetem vezetésének nem volt tudomása a nyilvánosságnál korábban Gothár Péter más intézményben megtörtént ügyéről, nem tudott továbbá semmilyen, Gothár Péter által elkövetett etikai vétségről az egyetemen sem. A bizottság megállapította továbbá, hogy az SZFE-hez továbbra sem érkezett semmilyen etikai vétségre vonatkozó bejelentés, megállapították ugyanakkor, hogy az ügy következményeként súlyosan sérült az Etikai Kódex vonatkozó paragrafusának a jó hírnév megőrzésére szolgáló irányelve. Az Etikai Bizottság javaslatának célja egyrészt az európai ismertségű egyetem jó hírének és morális integritásának megóvása, másrészt az oktatás zavartalan menetének mielőbbi helyreállítása, az etikai vétségek kezelésére irányuló egyetemi eljárásrend iránti bizalom megerősítése.

Az illetékesek hangsúlyozták, hogy Gothár Péter művészi munkája, szaktudása az egyetem mindenkori vezetősége számára indokolttá tette több, mint harminc éve tartó oktatói alkalmazását. Szükségesnek látták kimondani ugyanakkor, hogy határozottan szét kell választani a magyar film- és színházművészetben létrehozott megkerülhetetlen életmű értékelését az emberi vétségek megítélésétől. A bizottság kiemelte, hogy tanár és diák, rendező és színész viszonylatában – csakúgy, mint bármilyen más hierarchikus kapcsolatban – az alárendelt személyes méltóságát sértő bárminemű viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, és nincs olyan művészi vagy pedagógiai cél, amely az ilyen határátlépéseket elfogadhatóvá tenné.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben.

Az Etikai Bizottság javaslatot tett olyan intézkedési terv kidolgozására, amely erősíti a hallgatóknak az etikai vétségek kezelésére irányuló bizalmát. A jelenlegi helyzet zavart értelmezésekből, túlfűtött, indulatteli megnyilvánulásokból összeálló megítélése miatt az illetékesek javasolták a megértést segítő közösségi feldolgozást, szakértő vezette nagycsoportos beszélgetésekkel. A 2020-as februári szemeszterkezdéskor oktatóknak és hallgatóknak szóló szemléletformáló, az egyetem etikai egységét és integritását erősítő kurzusok meghirdetését látják szükségesnek. Upor László rektorhelyettes az Etikai Bizottság ajánlását elfogadta, Gothár Péter szerződését hétfőn megszüntette. Az SZFE az ügyet ezzel lezártnak tekinti, és szeretnének a továbbiakban a jövő feladataira koncentrálni.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.