Pesti Srácok

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés volt a belvárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ munkatársaival közösen komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak 2019. december 20-án a késő esti és az éjszakai órákban – olvasható a police.hu-n közzétett közleményben.

Az ellenőrzés a főváros VI. és VII. kerületében lévő szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok környezetére koncentrálódott. A komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzés során a közterületi ellenőrzések mellett három szórakozóhelyen is végeztek ellenőrzéseket és összesen 145 embert igazoltattak, három embert állítottak elő, egyet igazolás megtagadása, kettőt pedig kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt. Összesen 21 gépkocsit ellenőriztek és szabálysértési feljelentést tettek egy esetben gyerekülés hiánya, két esetben pedig közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt. A társszervek munkatársai két esetben indítottak eljárást nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt, és másik két esetben „órapörgetés” (csalás) miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok közvetlen környezetében.

Forrás: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.