Pesti Srácok

Lévai Anikó: Sokat fejlődött a magyar vendéglátás minősége az elmúlt 10 évben

Lévai Anikó: Sokat fejlődött a magyar vendéglátás minősége az elmúlt 10 évben

A magyar vendéglátás és a hazai alapanyagok minőségének jelentős javulását méltatta egyebek mellett Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke a gasztronómiai magazin és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) A piac konyhája című csütörtöki, székesfehérvári konferenciáján.

Lévai Anikó a fenntarthatóság és a klímaváltozás jegyében rendezett eseményen azt mondta: "kincs van a birtokában annak, akinek földje van, azonban aki tudja, hogyan kell megművelni a földet, a túlélés zálogát tartja a kezében". A fejlődés szemmel látható eredményei közé sorolta, hogy egyre több nemzetközileg elismert étterem van Magyarországon. Elmondta: egy-egy étterem színvonalának "alfája és omegája" az alapanyagok minősége; míg tíz éve még külföldről kellett behozni jó minőségű húst és alapanyagokat, ma már ezek a hazai kínálatban is elérhetők. Elismeréssel szólt arról is, hogy ma már nemcsak egy-egy étteremnek van jó híre, hanem maguknak a termelőknek is.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy minőségi gasztronómia nélkül nehéz elképzelni egy modern nagyvárost. Hozzátette, hogy Székesfehérvár, mint ipari központ és a környezetének kapcsolata jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben. Szerinte felbomlott az egészséges egyensúly, mert miközben az ország legjobb mezőgazdasági területei vannak a város körül, azok kevésbé szolgálják ki annak lakosságát, mert a környező településeken élők is "fehérváriként élnek", nem igazán foglalkoznak mezőgazdasággal.

A rendezvény házigazdája, Borbás Marcsi arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a ma embere nem kezd el ugyanolyan takarékosan élni, mint nagyszülei, akkor "kizabálja maga alól a Földet". Úgy vélte, a környezet- és klímavédelmet nem globális problémaként kell megfogalmazni, hanem egészen szűk környezetben, mert akkor mindenki magáénak érzi azt.

Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elsődlegesnek nevezte a Kárpát-medencében a termőföld és az édesvíz védelmét, illetve szólt a nemrégiben indult erdősítési programról, amely a gyenge minőségű termőföldeket és a fogyóban lévő erdőket célozza. Beszélt arról is, hogy Magyarország zöldségből, gyümölcsből és feldolgozott áruból behozatalra szorul, ezért ezeken a területeken a kisebb gazdaságokat, családi vállalkozások termelését ösztönözni kívánják, hogy a környezetkímélőbb termeléssel jobb minőségben, kevesebb utaztatással elégítsék ki a hazai igényeket. Hozzáfűzte: az effajta termelési mód drága, nem versenyképes, ezért támogatni kell hazai és uniós forrásból.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdaság vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Balatonon hat évvel ezelőtt megszűnt a halászat, a horgászat került előtérbe, így az éttermek legálisan már nem juthatnak balatoni halhoz. Megjegyezte, hogy a vendéglátói kör kiszolgálására eddig sem volt elegendő balatoni hal, de más akvakultúrákból a szükséges halmennyiség beszerezhető. A minőség garantálására megoldásnak nevezte a tájegységi jelző használatát, a falusi vendégasztal szolgáltatást, továbbá a tógazdasági haltermelés szerkezeti átalakítását. Megemlítette, hogy a balatoni hal oltalom alatt álló földrajzi jelzés bevezetése is megoldás lehet; jelenleg az Európai Unió előtt van a téma, és várhatóan jövő tavaszra bejegyezhetik, elfogadhatják.

A rendezvény keretében átadták a Magyar Konyha Termelői Díjakat is. A három díjazott Fekete Zsóka (mangalicafarm - Görbeháza), Varga Sándor és felesége (biodinamikus mintagazdaság - Szentgál), valamint Pózer István és Márkus Erika (Sajtkonyha - Csurgódomb) lett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.