Pesti Srácok

Megette Cattelan százhúszezer dollárt érő banánját egy látogató

null

Megette egy látogató Maurizio Cattelan alkotását, egy ragasztószalaggal falra erősített banánt a kortárs képzőművészeti Art Basel Miamiban rendezett kiállításán, ahol előzőleg egy francia műgyűjtő százhúszezer dollárért megvásárolta az olasz képzőművész Comedian – Komédiás – című művét.

A magát georgiai születésű, New Yorkban élő képzőművésznek nevező David Datuna Instagram-oldalán közzétett videójában felfedte, hogy ő volt az elkövető, aki letépte a fehér falról a banánt és elfogyasztotta.

– mondta, miközben lehúzta a gyümölcs héját és beleharapott.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A videón jól hallható a többi látogató kuncogása, amint a galéria egy ideges illetékese átkíséri őt egy másik terembe.

– mondta később Lucien Terra, a Perrotin Galéria illetékes igazgatója a Miami Herald napilapnak. Datunát nem vették őrizetbe, csak távozásra szólították fel. A műalkotás értékét az eredetiség-igazolásában adták meg – írta az újság. A banánt egyébként rendszeresen cserélik, amint rohad. Datuna előadása után tizenöt perccel már új banánt ragasztottak a falra.

Maurizio Cattelan egyik leghíresebb műve egy tizennyolc karátos arany vécé, amelyet annak idején felajánlott az elnökké választott Donald Trumpnak. Az öt-hatmillió dollár értékűre becsült műalkotás szeptemberben ismét az érdeklődés középpontjába került, amikor ellopták az angliai Bleinheim-kastélyból.

Forrás: MTI; Fotó: rsi.ch

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.