Pesti Srácok

Nagy baj lehet Handó utódjával, ha a 444 szénné dicséri

null

Áder János hétfőn Senyei György Barnát jelölte Handó Tünde távozó OBH-elnök utódjának, akit kedden meghallgatott az Országos Bírósági Tanács is, és egyhangúlag támogatták a jelölését – írja a 444.hu. A portál forrásai szerint Senyei jelölésével véget ért a "handóizmus", és megoldódhat az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírósági Tanács közötti konfliktus.

Mint a portál írja, a jelölt kinyilvánította, hogy szeretné új alapokra helyezni az Országos Bírósági Tanáccsal való együttműködést, és kifejezte határozott törekvését arra, hogy az igazságszolgáltatást a béke és a rend kell, hogy jellemezze. Ismert: Handó Tünde 2012-től egészen 2019 novemberéig irányította az Országos Bírósági Hivatalt, ugyanakkor nem töltötte ki 2020 végig szóló mandátumát. Menesztésének oka a 444.hu szerint, hogy az unió részéről egyre nagyobb nyomás helyeződött Magyarországra az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos problémák miatt. Ezek egy része Handó személyével volt összefüggésében. Handó a 444.hu szerint gyakran érvénytelenítette a bírósági vezetői pályázatokat, és a széles támogatással rendelkező jelöltek helyett inkább lojális embereket bízott meg. Külön pikáns, hogy korábban Senyei egy pályázatát is érvénytelenítette. Senyei eddig tanácselnökként dolgozott az ítélőtáblán, viszont semmilyen igazgatási tapasztalattal nem rendelkezik. A portál forrásai szerint Senyei jelölésével véget ért a "handóizmus", és megoldódhat az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírósági Tanács közötti konfliktus.

Forrás: 444.hu; Vezetőkép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.