Pesti Srácok

Sajtóklub: Valójában nekünk kell tüntetnünk, amiért nem szűnik meg az NKA és a művészet balliberális elnyomása

Micsoda aljasság, hogy az állam azt kéri, hadd szóljon már bele, hogy bűnözők vagy tolvajok vezethetnek-e olyan színházakat és intézményeket, amelyeket amúgy az állam támogat – állapították meg a legutóbbi Sajtóklub vendégei, akik szerint inkább nekik kellene tüntetniük, amiért végül nem szűnik meg a Nemzeti Kulturális Alap, így továbbra is a balliberális kultúrkör bölényei terrorizálhatják majd a szintén művész pénzosztókat. A műsorban szóba került az is, hogy valóban Vicsek Ferenc-e a kultúra maga, illetve, hogy az "Angyal ügyvédje" megrázta a bokrot és máris két nyúl, Molnár Zsolt és Őrsi Gergely ugrott ki belőle.

Gothár Péter zaklatási ügye már több, mint egy éve történt, de eddig eltussolták. Először meg sem nevezték a feltételezett elkövetőt. A kormányzat ebben az ügyben véleményt nyilvánít, hiszen minden a rendrakásért kiált. A Katona József Színház pedig tüntetést szervez, mert a kormány meg akarja nézni, hogy mire ad pénzt – röviden így foglalta össze a nemrégiben kiszivárgott zaklatási ügyet Bayer Zsolt műsorvezető. Huth Gergely szerint az új törvényt nem olvasták a tüntetők:

Gajdics Ottó a műsorban kiemelte, hogy egyes színházak a balliberális oldalon politizálnak, mégis megkapják a számukra szükséges forrásokat:

PestiSracok facebook image

Bencsik András arról beszélt, hogy Magyarországon a kulturális életet uralja egy balliberális kisebbség:

Forrás: Hír TV