Pesti Srácok

Szabad országban mindenki azt csinál, amit szabad – Ismét akciózott a RAJT Mozgalom (PS-videó)

Szabad ország, szabad város, szabad kultúra címmel tartott tegnap demonstrációt a haladó ellenzék Budapesten. A demonstrációra reagálva a RAJT Mozgalom (Radikális Jobboldaliak Társasága) is utcára vonult, hogy szabadon kimondhassa, amit gondol az élet nagy dolgairól. A Rajt Mozgalom tagjai "egyetértenek" a tüntetéssel, de felvetették a kérdést, hogy vajon mit is jelent a szabadság, hol vannak a határai. Egy szabad országban szerintük mindenki azt csinál, amit szabad, vannak határok, a törvényeket pedig be kell tartani – különösen vonatkozik szerintük ez azokra, akik az adófizetők pénzén tartják fent magukat. Úgy vélik, ha művészeti szabadságról van szó, akkor mindenképpen kell húzni egy határvonalat. A RAJT Mozgalom egyébként azt tervezi, hogy 2020. január 19-én indul az időközi képviselőválasztáson.

A RAJT Mozgalom már korábban is akciózott: legutóbb például bemutatták a titkos fegyverüket is, amely nem más, mint egy Orbán Viktor-buktató gépezet, ami narancssárga, és amit a gyűlölet működtet. A RAJT Mozgalom korábbi Orbán-buktató kísérleteiről készült videóinkat ITT és ITT nézhetik meg.

A videót készítette: Ragács András és Dezse Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.