Pesti Srácok

A málenkij robot áldozataira emlékeztek Kismaroson

null

A kommunista diktatúrák halálos áldozatainak száma világviszonylatban 100 millióra tehető, ezért is kötelességünk, hogy megemlékezzünk e kegyetlen diktatúrák által kioltott ártatlan életekről – mondta Rétvári Bence vasárnap, a kismarosi katolikus templomban tartott ünnepi szentmise utáni beszédében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő elmondta: a kormány felhívta a külügyminisztert, hogy az ENSZ-nél kezdeményezze a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ilyen megemlékezés ugyanis mindmáig nincs. A kezdeményezés szakmai előkészítéseként Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban levéllel fordult a V4 országcsoport-, az EU-, illetve a NATO-beli partnereihez; ebben megosztotta a határozat tervezetét. Az államtitkár utalt rá, hogy korábban nyolc magyar és tíz amerikai képviselő kérvényezte már az ENSZ főtitkáránál a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ám nem jártak sikerrel. Rétvári Bence felidézte, hogy a II. világháború alatt és azt követően sok százezer magyar állampolgár került a Szovjetunió internáló, hadifogoly, átnevelő és Gulág-táboraiba.

– emlékeztetett.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Rétvári Bence.

A szentmise utáni templomi ünnepségen Csuka Tamás váci református püspök a mindennapi életben is tetten érhető igazságtalanságokra hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint ilyen felháborító igazságtalanság érte jó barátját, a gyöngyöspatai iskola volt igazgatóját, akit elüldöztek, meghurcoltak, miközben a városban bizonyos helyi csoportok részéről ma is rendszeres erőszakosságok, önkényeskedések borzolják a légkőört. Felháborítónak nevezte a váci fegyházban általa személyesen megtapasztalt, civil szervezetek által kifejtett lejárató tevékenységet. Példaként említette a Helsinki Bizottság akcióját, amikor gyufásdobozokban csótányokat csempésztek a fogvatartottaknak, hogy ezzel bizonyíthassák a felhergelt rabok a cellák embertelen viszonyait.

Az ünnepi szentmise után Neubauer Rudolf polgármester vezetésével a résztvevők koszorút helyeztek el a Gulágra Kismarosról elhurcolt, meghalt áldozatok emlékére felállított emléktáblánál.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.