Pesti Srácok

A gendersemleges "ők" névmás lett az évtized szava az USA-ban

A gendersemleges "ők" névmás lett az évtized szava az USA-ban

Amerika balliberális bölcsészei ismét alkottak: ezúttal egy már létező szót szexualizáltak és politizáltak át, majd ráaggatták "az évtized szava" kétséges értékű címét. A szó pedig nem más, mint a "they": így nevezik magukat ugyanis azok az emberek, akik sem nőként, sem férfiként nem identifikálják magukat – írja a Guardianre hivatkozva az Index. A pontozásnál nyilván kevésbé esett latba, hogy a szó már létezik: többesszám harmadik személyben az alanyeseti személyes névmást jelenti a szó.

Nem mellesleg olyan patinás kifejezéseket utasított maga mögé, hogy az embernek önkéntelenül is felmerül, hogy legalább egy "részvételért"-díjat is kioszthatott volna például a "climate" (klíma) szónak: Greta most biztosan nagyon mérges és csalódott. De versenyben volt még a #metoo és a #BlackLivesMatter, amely olyan fundamentálisan meghatározta ezt az évtizedet, hogy olvasóink bizonyára már nem emlékeznek, mi is ez. A kifejezés röviden annyit jelent: "a fekete életek számítanak" – ezt tüntetőleg használta az internet népe a feketék elleni rendőri túlkapások ellen 2014 környékén. A környezetvédelemhez való valós hozzáállást persze jól mutatja, hogy az év szava díját sem sikerült kilobbizniuk a zöldeknek: azt a "(my) pronouns" – tehát a névmás, amivel saját magunkat mutatjuk be egy beszélgetésben vagy egy levelezésben – vitte el, jól mutatva, hogy az énközpontúság idén (is) meghatározó anyaga volt az amerikai társadalom szövetének.

Forrás: Guardian/Index; Fotó: Tumblr

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.