Pesti Srácok

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetője szerint nem mindig lehet elkerülni a szexuális zaklatásokat

null

Interjút adott a Magyar Narancsnak Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetője. A lap Uport a Gothár-ügy kapcsán kereste meg, az egyetem első embere pedig kifejtette: megtették a szükséges lépéseket, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a szexuális zaklatások, illetve arról is beszélt, hogy a következő évek legfontosabb feladata a szemléletváltás a kis és nagy közösségekben.

– fejtette ki az egyetem vezetője. Upor László kifejtette, hogy létesítettek egy központi bejelentő email-címet, illetve a hallgatói önkormányzat egy erre kifejlesztett alkalmazást is tesztel. Ezen kívül, ha valaki valamit be akar jelenteni, akkor létezik egy nagy, lelakatolt doboz is, amely kizárólag a rektorhoz és a kancellárhoz jut el.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. Úgy véli, nem lehet teljesen elkerülni az ilyen helyzeteket, de a szándék megvan. Upor arról is beszélt, hogy a mester-tanítvány viszony soha nem érzelemmentes az egyetemen, mivel ez a kapcsolat széles sávú kommunikációt feltételez, és fontos részét képezi az érzelmi bevonódás is.

Az interjúban szó van Gothár Péter ügyéről, aki maga kért vizsgálatot saját maga ellen. Az egyetem vezetője persze nem volt rest ostorozni kicsit a "propagandasajtót", mondván, a kormánypárti média azt állítja, hogy az ITM jelenléte miatt nem tudták eltussolni az ügyet, szerinte azonban nem így van, hiszen nem is akarták, amit az bizonyít, hogy a mire a minisztérium államtitkára levelet írt nekik és megfigyelőt küldött, addigra az egyetem már rég összehívta az etikai bizottságot.

– panaszolta.

– tette hozzá. Szerinte a válságkezelés nem a vég-, hanem a kiindulópont; elismételte, hogy a következő évek legnagyobb feladata a szemléletváltás lesz, illetve a fölösleges hierarchikus szerkezetek korrekciója, a tekintélyelvűség felszámolása.

Azzal kapcsolatban, hogy politikai szándék van-e az egyetem "megtámadása" mögött, Upor elmondta: egy egyetem nem lehet indulatos, nem félhet, és továbbra is azt próbálja hinni, hogy nincsen szó tervszerű rombolási szándékról. Azért halkan hozzátette: hiszi, hogy létezik egy propagandagépezet, amely abban indokolt, hogy forrjanak az indulatok. Úgy véli, az a kijelentés, miszerint az egyetemen ideológiai és identitásnevelés zajlik, a diákokat is sérti, hiszen ezzel azt állítják róluk, hogy nem iskolába, hanem egy átnevelőtáborba járnak, és ezáltal önállótlan, agy nélküli bábfigurák csak.

Forrás: Magyar Narancs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.