magyar narancs
Einstand, Soros Györggyel – Így tette zsebre (vagy tartotta meg) az SZDSZ a „Fidesz-féle” Magyar Narancsot
A rendszerváltozás idején a Fidesz lapjaként ismerte meg az ország a Magyar Narancsot, amely a Soros Alapítvány támogatásával indult el. A liberális, de még inkább neoliberális hetilap hamar eltávolodott a Fidesztől; az elhidegülés 1992-re vált teljessé, miután a jobbközép irányba haladó párt nem követte az SZDSZ-t az MSZP felé. Ez a Farkasházy Tivadarékról is ismert és hírhedt politikai csoportosulás, a Demokratikus Charta időszaka volt. A váltás 1992 őszén vált hivatalossá: a Magyar Narancsból hetilap lett, az új kiadó a sokatmondó Kozmopolisz nevű vállalat lett, amelybe az állambiztonsági tiszt által vezetett Interart Stúdió, a Princz Gábor-féle Postabank és az egykori maoista, később neoliberális lap, a francia Libération is beszállt. Utóbbi végül nem nagy összeggel, de nem is volt rá szükség: Soros György ismét segített és húszmilliót adott a „volt Narancs Alapítványnak”. Fontos, hogy az „átállás” [vagy inkább végső és durva szakítás] zökkenőmentes volt, hiszen a szerkesztőség meghatározó tagjai mind a liberális, neoliberális politikai oldalon helyezkedtek el. Bojár Iván András Demszky Gábor tanácsadója lett, Bozóky Andrást Gyurcsány Ferenc ajánlotta be Medgyessy Péterhez, hogy később már Gyurcsány alatt kulturális miniszter legyen, míg Vágvölgyi B. András főszerkesztő előtte és később is Soros Alapítványnak és az SZDSZ-es irányítású Történelmi Igazságtétel Bizottságának (TIB) dolgozott. Vágvölgyi így lett a békés átmenet és átmentés kulcseseményének, Nagy Imréék újratemetésének sajtófőnöke, hogy 1993-ban már a Nyilvánosság Klub ügyvivője, s végül 2002-ben az SZDSZ kampányfőnöke legyen. Minden magyarnarancsos és indexes újságíró nézett már pornófilmet („oknyomozás” az „oknyomozók” után)
Mindenki elképzelheti, milyet. Ennek semmi köze semmihez, de szeretnénk követni az ellenzéki sajtó címadási gyakorlatát. Ha szeretnénk feltenni azt a kérdést, hogy milyen békével végződhet egy kultúrháború, akkor a magyar narancs, az index és a hasonszőrű orgánumok végletes intellektuális brutalitásában találhatjuk meg a választ. „A pornóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca” című írásuk pontosan megválaszolja ezt a kérdést. A kultúrharcnak csak az lehet a vége, hogy mi győzünk. Mert annak, amit a liberálisok művelnek, nincs kulturális vetülete: az csak háború, annak minden gátlástalanságával együtt. Ők olyan harcban nem győzhetnek, aminek valami kulturális a tétje. Annyit tudnak vele kezdeni, mint ősember a fluxuskondenzátorral. A cikk címének nincs köze a cikkhez, és a kisbetűk szándékosak.