Pesti Srácok

A bíróság szerint a libsi Szinetár Dóra nyugodtan hazudozhat Apáti Bencéről

null

Újabb szög a hazai „jogszolgáltatás” koporsójába: döbbenetes indoklással utasította el a bíróság Apáti Bence publicista Magyar Naranccsal szembeni helyreigazítási keresetét. A szélsőséges lapban Szinetár Dóra énekes azzal vádolta meg Apátit, hogy rendszeresen elítélően beszél zsidókról és homoszexuálisokról. Bár ez nyilvánvaló hazugság volt, a bíróság lesöpörte a keresetet mondván, az csak egy vélemény...

Másodfokon, jogerősen is elutasította a bíróság a napokban Apáti Bence helyreigazítási keresetét a Magyar Narancs nevű szélsőséges, magyarellenes hetilap ellen. A per előzménye egy tavaly júliusi Szinetár Dóra-interjú volt, amelyben a hetilap azt kérdezte az énekestől: „Azzal, hogy a Tháliába szerződsz, fölvállalod Kálomista Gábort?” Mire Szinetár azt felelte:

Az esetről, Szinetár minden valóságalapot nélkülöző rágalmáról annak idején a PestiSrácok.hu is beszámolt. Aki ismeri, nyomon követi Apáti Bence közéleti munkásságát, tisztában van vele, hogy a publicista sem nyíltan, sem burkoltan nem ítélte el soha a zsidó vagy a homoszexuális közösséget. Sőt, a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikáiban, illetve a Hír Televízió Keménymagjában számos alkalommal kiállt a magyar zsidóság védelmében, akikre a legnagyobb veszélyt jelenleg az illegális migráció jelenti. És a homoszexuálisokat sem támadta, hanem éppenséggel őt magát szokták lebuzizni a mélységesen toleráns balliberális közszereplők és kommentelők, ugyanis a balliberálisok gyűlöletuniverzumában „aki balettozik, az buzi”. (Ismert: Apáti Bence balettművész és a Budapesti Operettszínház balettigazgatója.)

PestiSracok facebook image
A világhírű balliberális tolerancia egyik gyöngyszeme (Forrás: Origo)

A hazudozás szabadsága

Ezek után Apáti Bence helyreigazítási pert indított a Story Ötcsillag-díjas Szinetár hazugságait kritika nélkül közlő hetilap ellen. Ám a pert előbb első fokon, majd a napokban másodfokon is elvesztette.

  • A publicista portálunknak elmondta: nem hagyja annyiban az ügyet, és a Kúriához fordul rendkívüli jogorvoslatért.

A Fővárosi Ítélőtábla döntésének írásbeli indoklását tegnap kapták kézhez az érintettek. Érdemes a szövegből néhány részletet idézni, hogy lássuk, milyen szellemi-erkölcsi színvonalon leledzik jelenleg a honi jogszolgáltatás:

Tehát Szinetár beszélhet össze-vissza, hazudhat bármit, azt nem kell szó szerint értelmezni, s nem is szükséges bizonyítani. Értjük.

Tehát aki ezentúl leírja Soros György nevét, vagy hogy „libsi”, azt nyugodtan meg lehet vádolni azzal, hogy zsidózik, gyűlöletet kelt a zsidók ellen. És ugyanígy: aki nehezményezi a homoszexuális lobbi erőszakosságát, arról ezentúl kijelenthető, hogy az egész homoszexuális közösséget gyalázza. Továbbá a bíróság „logikájából” következik, hogy ha bármilyen témában akadnak ellenvélemények (mondjuk: kettő meg kettő az öt), onnantól az ilyen holdkóros ellenvéleményeket is komolyan számításba kell venni.

  • Hajmeresztő és félelmetes „logika”. Ez nem más, mint a józan ész és a magyar nyelv megcsúfolása, a jogszabályok kiforgatása.

Részlet a Szinetár-interjúból (PS-fotó)

„Vékony ténybeli alap”

A fenti logikai bakugrás után pedig az ítélőtáblának már csak föl kellett tennie a pontot az i-re. Föltette:

Nemhogy vékony, hanem semmilyen ténybeli alap nincs, hiszen a józan ész szabályai szerint Soros György, a libsik és a homoszexuális lobbi bírálata nem nevezhető a zsidó és homoszexuális közösség elítélésének. Ez nem egy hülye vélemény, hanem egy valótlan, hazug tényállítás, rágalom.

Ha komolyan vennénk az Istenes Attila vezette bírói tanács gondolatmenetét, akkor ezentúl bárki nyugodtan leírhatna ilyen képtelenségeket: „Sokak szerint a Szinetár család tele van közveszélyes pedofilokkal.” S bizonyítani sem kéne ezt a remélhetőleg teljesen légből kapott állítást, hiszen az ítélőtábla szerint ez nem is állítás, csupán vélemény, amelynek az lenne a „vékony ténybeli alapja”, hogy a Szinetár családban többen szeretik a gyerekeket... Agyrém, ugye? Pedig az ítélőtábla degenerált indoklása alapján egy ilyen állítást sem lehetne helyreigazíttatni...

Nyilván a véletlen műve, hogy a fenti ítéletet jegyző bírói tanács vezetőjének, Istenes Attilának és egyik tagjának, Kovaliczky Ágotának a neve előkerül a Soros-hálózatot kutató Tűzfalcsoport egyik tavalyi tényfeltáró írásában. (Hogyan szövi be Soros hálója a magyar igazságszolgáltatást - 11. rész.) De ez már nyilván csak „sorosozás”, ami pedig - az Istenes-logikából kiindulva - nem más, mint zsidózás...

Többször leírtam és a mostani eset csak megerősíti: olyan, hogy igazságszolgáltatás, mai világunkban már nem létezik. Nem igazságot szolgáltatnak – de még csak jogot sem. Lám, micsoda hidegvérrel bújhatnak ki egyes bírók a jogszabályok alól, hogy a magyar nyelvet megerőszakolva hozzanak vérlázító ítéleteket. Valóban veszélyben van a magyar jogszolgáltatás függetlensége: a bíróságokat megszállva tartó, a józan észre, tisztességre és elfogulatlanságra fittyet hányó balliberális bírók miatt.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.