apáti bence
Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét." A messiás ezúttal egy vasúti kocsit változtatott elnöki különgéppé – Politikai Pankráció
Apáti Bencével együtt egyszerűen képtelenek vagyunk betelni Magyar Péterrel, és nem azért, mert a Tóni jól fizet. A fickó teljesen megzakkant, titkosszolgák ezreit látja ott, ahol más mezőt, hétköznapi tárgyakat internetblokkolóként azonosít, az emberei meg közben a forradalom nevében egy egész vasúti kocsit lefoglalnak és a büfébe igyekvő polgárokat igazoltatják, beszámoltatják céljaikról. Ja, és közben Rost Andreát énekelni tanítja, hiszen a messiás mindenben is ügyesebb, mint mindenki más. Hiszen a karizmája ebből táplálkozik, hogy ő különleges, és erről mind a hívei, mind ő maga meg van győződve. „Aki szerint Karácsony Gergely alkalmatlan, az tulajdonképpen optimista” – Politikai Pankráció Apáti Bencével és Balogh Gáborral
Civilizációs normasértés, ha valaki a BKK-ra nem mint a hajléktalanellátó rendszer egyik részeként tekint, és a villamosokat és buszokat nem tömegszállásnak használja? Apáti Bencével, a Megafon üstökösével és Balogh Gábor újságíróval a Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között kialakult beeffel indítottunk, és végül eljutottunk oda, hogy tényleg egy izgalmas választás vár ránk Budapesten, hiszen mind Szentkirályi Alexandra, mind Vitézy Dávid egy jó jelölt, ráadásul mind a ketten olyan területen villantanak komoly szakértelmet, amire nem számítottunk. Apáti Bence mégis létezik! – Politikai Pankráció
Olyan rég volt téma, de mivel szerencsére közelednek a választások, a közösségi médiában megint feljebb csavarták a cenzúrát. Illetve nemcsak a cenzúrát, hanem az összes létező és nem létező eszközt és közösségi szabályzatot bevetik a haladárok, hogy politikai ellenfeleiket kiradírozzák a virtuális létezésből. Apáti Bencének pl. tényleg a létezését vonták kétségbe, állítólag csak egy imposztor, és majd egy hétig kellett bizonygatnia, hogy tényleg létezik. Tudjuk persze, ez csak a kezdet, ezért az érintettel, Apáti Bencével felültünk a nosztalgiavonatra Balogh Gábor kalauzkodása mellett. Stresszteszt alá akarta vetni Macron az orosz politikusokat – Apáti Bence és Ambrózy Áron a Politikai Pankrációban (VIDEÓ!)
Emmanuel Macron francia elnök nagy port kavart azzal a kijelentésével, miszerint nem szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy nyugati országok csapatokat küldjenek Ukrajnába. A kijelentés nem maradt viszonválasz nélkül: Szijjártó Péter például leszögezte, hogy mi sem katonákat, sem fegyvereket nem küldünk a háborúba, de az olaszok, spanyolok, bolgárok is elhatárolódtak, a NATO pedig szintén közölte, hogy nincs ilyen tervük. A Politikai Pankráció e heti adásában Apáti Bence, a Megafon munkatársa és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója ebben a témában fejtették ki álláspontjukat. Apáti sajnálatosnak nevezte, hogy olybá tűnik, mind az ukrán, mind az amerikai elnök az utolsó ukrán katonáig szeretne háborúzni, ha pedig már mindenki életét vesztette a harcmezőn, bevetik a nyugat-európai katonákat. Ambrózy Áron közbeszúrta, hogy úgy tesznek, mintha utóbbiból olyan sok lenne. Probléma továbbá, hogy hivatásos katonává kiképezni valakit minimum egy év. Ambrózy szerint Macron a kijelentését azért tehette, mert vagy meg akar felelni a liberális elvárásoknak, vagy stressztesztnek akarta alávetni az orosz politikusokat, hogy miként fognak erre reagálni. Ha a pestiek lemennek vidékre oktatni, akkor a vidék feljön közlekedést szervezni – Politikai Pankráció
Az Európai Unió annyira képviseli Ukrajna érdekeit, hogy akár egy tagállamra is ledobná a gazdasági atombombát. Karácsony Gergely pedig bátran elfutott: ahhoz képest, hogy egy tapodtat nem hátrál, mégis megegyezett Lázár Jánossal, és még a bérlet is olcsóbb lett. Minden bizonnyal rájött arra, hogy Vitézy Dáviddal sok mindenről érdemes vitázni, de a közösségi közlekedés szervezéséről nem. Meloni pedig előbb olasz, és csak utána, másodállásban jobboldali, ezért aggódik a magyar börtönkosztot kifogásoló antifa terrorista kishölgyért. Ezen a héten Apáti Bence és Balogh Gábor lépett a birkózószőnyegre. Politikai Pankráció – Miért nem számolt be a baloldali sajtó a Hamászt ünneplő bevándorlókról? (VIDEÓ!)
Múlt hét szombaton számolt be a világsajtó arról, hogy a Hamász megtámadta Izraelt, ami rengeteg civil áldozatot követelt, nőket, gyerekeket elraboltak, csecsemőket végeztek ki bestiálisan. Nem meglepő, hogy az arab világ ünnepel, de azért arra talán nem számítottunk, hogy az USA-ban és Nyugat-Európa több országában is ünnepelni fognak a terrorszervezettel szimpatizáló, többségében bevándorló tömegek. A Politikai Pankráció című műsorunkban a Megafon munkatársa, Apáti Bence ezzel kapcsolatban elmondta: nem az lepte meg, hogy a konfliktus kirobbanásáról megoszlanak a vélemények, hanem az, hogy a magyar baloldali sajtó nem számolt be a tömeggyilkosságot ünneplő migránstömegekről. Balogh Gábor újságíró szerint pedig az a baj, hogy azok is az ünneplők között vannak, akik már régóta itt élnek közöttünk, akiknek a családjaik már az ötvenes, hatvanas években itt éltek Európában. Ők vajon miért érzik, hogy örülniük kell a vérontásnak? – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ők elvileg már németek, angolok, svédek, franciák stb. A műsor másik témája a Dunaferr ügyében hozott jogszabály összemosása volt az akkumulátorgyárakra vonatkozó környezetvédelmi szabályokkal, amivel még a parlamentben is kardoskodott a baloldal. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.