Pesti Srácok

Stresszteszt alá akarta vetni Macron az orosz politikusokat – Apáti Bence és Ambrózy Áron a Politikai Pankrációban (VIDEÓ!)

Emmanuel Macron francia elnök nagy port kavart azzal a kijelentésével, miszerint nem szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy nyugati országok csapatokat küldjenek Ukrajnába. A kijelentés nem maradt viszonválasz nélkül: Szijjártó Péter például leszögezte, hogy mi sem katonákat, sem fegyvereket nem küldünk a háborúba, de az olaszok, spanyolok, bolgárok is elhatárolódtak, a NATO pedig szintén közölte, hogy nincs ilyen tervük. A Politikai Pankráció e heti adásában Apáti Bence, a Megafon munkatársa és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója ebben a témában fejtették ki álláspontjukat. Apáti sajnálatosnak nevezte, hogy olybá tűnik, mind az ukrán, mind az amerikai elnök az utolsó ukrán katonáig szeretne háborúzni, ha pedig már mindenki életét vesztette a harcmezőn, bevetik a nyugat-európai katonákat. Ambrózy Áron közbeszúrta, hogy úgy tesznek, mintha utóbbiból olyan sok lenne. Probléma továbbá, hogy hivatásos katonává kiképezni valakit minimum egy év. Ambrózy szerint Macron a kijelentését azért tehette, mert vagy meg akar felelni a liberális elvárásoknak, vagy stressztesztnek akarta alávetni az orosz politikusokat, hogy miként fognak erre reagálni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.