apáti bence
Kilencmillió fasisztával nem lehet sorosdemokráciát építeni! – Itt a rendkívüli Szabadfogás Apátival, Dezsével, Jeszenszkyvel, Szarvassal, Gajdiccsal, Bencsikkel és Huthtal!
Az ő szemükben mi kilencmillióan mindannyian fasiszták vagyunk, akiket ki kell iktatni a közéletből, a többiekkel meg majd elosztoznának a hatalmon – nagyjából ez a neoliberális-ultrabaloldali-posztnyilas ellenzék demokráciafelfogása. Többek között erről is szó volt a rendkívüli, újévi Szabadfogásban, amelyben egyszeri alkalommal csak narancsbarna karéj volt Apáti Bencével, Dezse Balázzsal, Jeszenszky Zsolttal, Szarvas Szilveszterrel, Gajdics Ottóval, Bencsik Andrással. A műsorvezető ezúttal is Huth Gergely volt, a témákat pedig a vendégek szállították: ki-ki a maga legkreténebb 2019-es politikai élményét és eseményét. Mi a termék, a kóla vagy a homoszexualitás? – Apáti, Szilvay és Vésey elemezte a Coca-Cola kampányát (Polbeat-videó)
A kólának semmi köze nincs a szerelemhez; érthetetlen, miért van szükség az állandó, erőltetett árukapcsolásra. Se kólát vásárolni, se internetes keresést sem lehet folytatni úgy, hogy ne kerülnének elő az állítólag elnyomott társadalmi csoportok, akikkel a fogyasztás nemes cselekedetével lehet szimpatizálni – fejtegették vendégeink, Apáti Bence és Szilvay Gergő, valamint szerkesztőségünk magányos elnyomója, a melegek és egyéb fogyatékkal élők egyszemélyes megfélemlítője, a nemzetközi figyelmet és tüntetést érdemlő Vésey Kovács László. A kóla az kóla? Hogyan válhatunk jobb emberré egy terméktől? – Szilvay Gergő, Apáti Bence és szerkesztőségünk homofóbnak nevezett tagjai a Polbeatben (élő 19 órakor!)
A történetet már mindenki hallotta, valószínűleg legalább annyira unják is, mint kivezényelt multis dolgozó a büszkeség napját: a közismert cég egy verőfényes reggelen úgy döntött, elég volt abból, hogy csak a környezetünket és az egészségünket szennyezik; itt az ideje a szemünket is bántalmazni. Ha már annyira szerencsétlenek vagyunk, hogy nem városi dzsipben ereszkedünk le a budai hegyekből a pórnép közé, mint a multi itt élő vezetői, hanem tömegközlekedünk, akkor nézzünk csak minden percben melegfotóra kényszerített heteroszexuális modelleket, kólával a kezükben, hiszen minél jobban ünnepeljük az LMBTQ∞ tagjait, annál jobb embereknek érezhetik magukat a cég marketingosztályán. Az pedig mindennél fontosabb. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.