Einstand, Soros Györggyel – Így tette zsebre (vagy tartotta meg) az SZDSZ a „Fidesz-féle” Magyar Narancsot
A rendszerváltozás idején a Fidesz lapjaként ismerte meg az ország a Magyar Narancsot, amely a Soros Alapítvány támogatásával indult el. A liberális, de még inkább neoliberális hetilap hamar eltávolodott a Fidesztől; az elhidegülés 1992-re vált teljessé, miután a jobbközép irányba haladó párt nem követte az SZDSZ-t az MSZP felé. Ez a Farkasházy Tivadarékról is ismert és hírhedt politikai csoportosulás, a Demokratikus Charta időszaka volt. A váltás 1992 őszén vált hivatalossá: a Magyar Narancsból hetilap lett, az új kiadó a sokatmondó Kozmopolisz nevű vállalat lett, amelybe az állambiztonsági tiszt által vezetett Interart Stúdió, a Princz Gábor-féle Postabank és az egykori maoista, később neoliberális lap, a francia Libération is beszállt. Utóbbi végül nem nagy összeggel, de nem is volt rá szükség: Soros György ismét segített és húszmilliót adott a „volt Narancs Alapítványnak”. Fontos, hogy az „átállás” [vagy inkább végső és durva szakítás] zökkenőmentes volt, hiszen a szerkesztőség meghatározó tagjai mind a liberális, neoliberális politikai oldalon helyezkedtek el. Bojár Iván András Demszky Gábor tanácsadója lett, Bozóky Andrást Gyurcsány Ferenc ajánlotta be Medgyessy Péterhez, hogy később már Gyurcsány alatt kulturális miniszter legyen, míg Vágvölgyi B. András főszerkesztő előtte és később is Soros Alapítványnak és az SZDSZ-es irányítású Történelmi Igazságtétel Bizottságának (TIB) dolgozott. Vágvölgyi így lett a békés átmenet és átmentés kulcseseményének, Nagy Imréék újratemetésének sajtófőnöke, hogy 1993-ban már a Nyilvánosság Klub ügyvivője, s végül 2002-ben az SZDSZ kampányfőnöke legyen.
Az előző cikk azzal a Pánczél Gézával készült interjúval zárult, amely a Beszélőben jelent meg. Ebben az egykori állambiztonsági tiszt a következőket mondta az ismert, már 1992-ben elindult váltásról, „szakításról”
„A Narancs esetében a szakmai minőség elismerésén túl a támogatás egyfajta kikacsintás a politikai szférák irányába. 1993-ban mindenkit meglepett a Narancs nyílt színi szakítása a Fidesz vezérkarával, amiről eléggé nyers levélváltás adott hírt a lap hasábjain, és a kevésbé látványos, de egyértelmű elmozdulás, más liberális irányába. Örömünkre a támogatás és a jó szándékú együttműködés ezután sem szűnt meg. A Dunaholding és legújabban a Fotex ezután lépett be a Kozmopolisz Részvénytársaságba.”
Fineszesen fideszes cím
A Dunaholding, a Fotex és a Kozmopolisz Részvénytársaság említése is fontos, de menjünk vissza az időben, egészen a lap megalapításáig. A MÚOSZ lapjában, a Magyar Sajtóban így mutatták be az újságot <1989. december 18.>:
„Meghökkentő, fineszesen fideszes címet adtak lapjuknak a fiatal demokraták. <...> Víg Mónikával, a Magyar Narancs kulttúrrovatának szerkesztőjével arról beszélgettünk, milyen előzményei voltak lapjuk létrehozásának, mennyire önálló a szerkesztőség, hogyan tükrözi a fideszesek politikai, gazdasági és kulturális elveit.
– Lapunk harmincezer példányban jelenik meg, s kapható szerte az országban – mondja Víg Mónika, aki »főállásban« az ELTE ВТК végzős magyar-esztétika szakos hallgatója. – Egyrészt a posta, másrészt saját terjesztői hálózatunk juttatja el a lapot az olvasóhoz. <...> Egyébként a Magyar Narancsnak voltak előzményei. Az egyik a FIDESZ Hírek, a másik a FIDESZ Pressz. <...>
– Honnan kaptak pénzt az induláshoz?
– A Fidesz a Soros Alapítványtól kapott hárommillió-kétszázezer forintot, ebből kaptunk kölcsön ötszázezret, amit vissza kell fizetnünk, tehát lapunknak nyereségesnek kell lennie. <...> Igaz, hogy a pénzt a Fidesztől kaptuk, de nem szólnak bele a szerkesztésbe. Lapunk ilyen értelemben a Fidesztől is független. Ugyanakkor valljuk a Fidesz alapelveit.
Ezt szeretnénk tükröztetni a lapunkban. Újságunk radikális, liberális, őszinte és szókimondó. Nemcsak háromezerötszáz tagunknak szól, hanem a szimpatizánsoknak, diákoknak, munkásfiataloknak és az idősebb generációnak is.
– Mit ért ön az újság radikalizmusán?
– Nem alkalmazunk sem cenzúrát, sem öncenzúrát. Kizárólag szakmai szempontból bíráljuk a kéziratokat. Véleményünk kimondásakor nem tekintgetünk jobbra-balra, előre-hátra, hogy jaj, most ennek mi lesz a következménye. Úgy mondjuk ki az igazat, hogy egyben tárgyilagosak is próbálunk lenni. Logikus érvekkel vitatkozunk, nem vagdalózunk. Bíráló cikkeinkben igyekszünk a szatíra eszközeivel hatni.”
Bojár Ivánt is megkérdezték
A Világ című hetilap Bojár Iván Andrást kérdezte az indulásról. „8 oldal, A/3-as nagyság, 30 ezer példány, 11,50 forint. Magyar Narancs – a Fidesz félhivatalos lapja.
– Mire asszociálnak a címmel? – kérdeztük Bojár Ivánt, a szerkesztőség tagját.
– Egyrészt az 50-es évekre. Lényegében a Tanú szimbólumára. Meg hogy fanyar.
– Akkor inkább citrom...
– Magyar citrom? Nem utal a Tanúra.
– Viszont a narancs nem is annyira fanyar.
– Van már Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, legyen Magyar Narancs is. <...> Igaz, hogy a Fidesz adja ki, igaz, hogy a felelős szerkesztő, Kövér László is a Fidesz választmányának tagja, és igaz, hogy a párt szellemisége meghatározó lesz, de nemcsak párttagoknak akarjuk terjeszteni.”
Az alapító szerkesztők névsora
Több évvel később – 2003-ban – Bozóki András így emlékezett a kezdetekre abban az ÉS-ben, amelybe a kilencvenes években még szintén beszállt Pánczél cége: „A Magyar Narancs 1989 októberében induló, alapító szerkesztősége a következőkből állt: Bojár Iván András, Bozóki András, Hegedűs István, Lovas Zoltán, Nagy Gábor, Novák Zsófia, Vágvölgyi B. András és Víg Mónika. <...> Bojár Iván András, a szerkesztőség első vezetője, a korai Narancs egyik fontos alakja – aki ma az Octagon építészetkritikai csoport vezetője – képben volt a legfrissebb képzőművészeti trendekben, Víg Mónika mellett az ő kapcsolatai segítettek hozzá minket a francia baloldali-alternatív Libération lappal való átmeneti együttműködéshez.”
Vágvölgyi munkáltatói: az SZDSZ és Soros György
Érdemes megnézni a felsoroltak politikai pályafutását. Vágvölgyi B. András szociológusból lett újságíró. Eredetileg Fidesz-tag és SZDSZ-alapító, 1987 és 1988 között Angliában tanult, tanulhatott, majd 1989-ben a Soros Alapítvány Oral History Archívumának és a Történelmi Igazságtétel Bizottságának (TIB) dolgozva ötvenhatos életút-interjúkat készített.
Az Oral Historyhoz hasonlóan a TIB-et is egyértelműen az SZDSZ-hez sorolhatjuk; tény, hogy utóbbi, a TIB <és persze a szervezők> annyira megbízott Vágvölgyiben, hogy fiatal kora és szociológus-filozófus végzettsége ellenére is ő lett Nagy Imréék újratemetésének a sajtófőnöke. Ezután 1992-ig a Fidesz külpolitikai tanácsadója, de 1993-tól már az ismert politikai-értelmiségi csoportnak, a Nyilvánosság Klubnak
Demszky Gábor és Medgyessy Péter tanácsadói
Bojár Iván András 2006 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés tagja lett, az SZDSZ színeiben. Közben Demszky Gábor főpolgármester egyik fontos emberének számított a Városarculati Tanácsnoki Iroda vezetőjeként. Hegedűs István Fodor Gáborékkal együtt otthagyta a Fideszt 1993-ban, de ő nem csatlakozott az SZDSZ-hez. Bozóki András akkor lett országosan is ismert, amikor 2003-ban tagja lett a volt szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnök „informális tanácsadói körének”. Oda a politicalcapital.hu szerint „Gyurcsány Ferenc (a miniszterelnök akkori stratégiai főtanácsadója) invitálta”.
A váltásról a következőket írták: „1990-ben a Fidesz szóvivője és választási kampányának egyik arculattervezője lesz, a Magyar Narancs szerkesztőjeként pedig egyre ismertebb publicista.
Az első nagy Fidesz-kanyar nyomán 1993 végén ő is kiszáll és némi politikai csömörrel a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) politikatudományi tanszékének docense s számos külföldi egyetem rendes oktatója lesz.”
Szóval 2003-ban tanácsadó, majd egy rövid időre (2005 és 2006 között) kulturális miniszter. <És azért ezt is ízlelgethetjük: a cikk szerint „politikai csömörből” szállt ki, majd nyerte el a CEU-s docensi állást.>
A Dunagate-től a Demokratikus Kerekasztalig
Lovas Zoltán a továbbra is nagyon homályos, további kutatást igénylő „Dunagate-botrány” egyik főszereplőjeként vált ismertté, a legutóbbi hírek szerint pár éve távozott a „Demokratikus Kerekasztal fórumnak” nevezett értelmiségi-politikai csoportosulásból. Nagy Gábor a gazdasági rovatot vezette, ő is maradhatott a liberális vonalon, legalábbis a HVG későbbi amerikai tudósítója lett. Víg Mónika tragikusan fiatalon, már 1992-ben meghalt
Már 1991-ben elhidegültek
Kimondottan érdekes, amit Bozóki írt a 2003-as cikkben a váltásról:
„Ami a politikai részt illeti, eleinte spontán módon szinkronban voltunk a Fidesz pártpolitikai vonalával – az alapítók közé tartozott Hegedűs István, a párt választmányának tagja, de többször írt a lapba Orbán Viktor, Kövér László, Fodor Gábor, Molnár Péter, Tirts Tamás és Rockenbauer Zoltán is –, ám 1990-től jogilag, később pedig politikailag is szétváltunk a párttól.
Bár már 1991-ben »elhidegültünk« a Fidesztől, határkő 1992 kora ősze volt: ekkor alakult át a Narancs hetilappá, ekkor halt meg tragikus balesetben Víg Mónika, és – noha régóta éreztük – ekkortól biztosan tudtuk, hogy a Lendvay utca meghatározó vezetői már nem nézik jó szemmel, hogy a párt színét és szimbólumát idéző című lapunk van.”
Fontos az 1991-es „elhidegülés” emlegetése. Az ország – és az MDF-kormány – ekkoriban már túlvolt a Taxisblokádon <1990 ősze>, amit elég sokan az első komoly puccsnak tekintenek. Az is kijelenthető, hogy a Demokratikus Charta megalapítása is kormányváltási szándékkal történt.
Idézem az Origo 2001-es, viszonylag objektív cikkét. A mozgalom „1991. szeptember 26-án alakult meg. Fizetett sajtóhirdetésen keresztül tudatta több művész, tudós és politikus: veszélyben a demokrácia Magyarországon, és ez ellen közösen fel kell lépni. A mozgalom több belpolitikai vitában hallatta a hangját 1994-es feloszlásáig, általában a vélt vagy valós szélsőjobboldali veszély ellen fellépve.
A Charta kiadott nyilatkozatokat, és szervezett békés tömegtüntetéseket, kiállt a jobboldal által durván megtámadott Göncz Árpád mellett, a médiaháborúban kirúgott tévések és rádiósok mellett, és fellépett Csurka István és Kónya Imre megnyilvánulásai ellen. A Chartában léptek fel először közösen az SZDSZ és az MSZP politikusai, sokak szerint megalapozva ezzel az 1994-es koalíciót. A Fidesz kezdetben részt vett a mozgalomban, de 1992-re kiszálltak belőle, és megkezdődött a rendszerváltás két liberális pártjának eltávolodása.”
Íme, a Kozmopolisz Rt.
Ez volt az az időszak, amikor a két párt végképp eltávolodott egymástól, az SZDSZ pedig szövetkezett azzal az MSZP-vel, amellyel 1994-ben majd koalícióra lépett.
A Magyar Narancs egészen nyíltan a Charta-féle társaságot és az SZDSZ-t választotta. 1992 áprilisában jelentették be, hogy új kiadó jelenteti meg, az előbb már említett, sokatmondó nevű Kozmopolisz vállalat.
„A Kozmopolisz Rt-ben az újság eddigi kiadója, a Narancs Egyesület 29,2 millió forinttal, a Postabank 20 millió forinttal részesedik. Az Interart Stúdió 2,5 millió forinttal, a francia Liberation című lap pedig 800 ezer forinttal (50 ezer francia frankkal) »szállt be«.”
A változásról a Pesti Hírlap Vágvölgyi B. Andrást kérdezte:
„– Miért lesz a Magyar Narancsból hetilap?
– Piaci alapokra helyeztük a működésünket. Szeretnénk, ha nyereséges lenne az újság. Tapasztalatink szerint a kéthetenkénti megjelenés ehhez nem alkalmas. Nem titok, hogy mi sem voltunk azok.
– Egy hetilap indításához komoly tőkére van szükség...
— Két évvel ezelőtt tárgyalásokat kezdtünk a francia Liberation-nel. Elmúlt év őszéig több alkalommal jártunk Párizsban, jómagam is.
A francia cég a térségünkben az évtized fordulóján bekövetkezett változásokat követően komoly beruházásokat hajtott végbe Kelet-Közép-Európában. A Cseh és Szlovák Köztársaságban (Lidové Noviny), Lengyelországban (Gazeta Wyborcza) és Romániában (itt egy sajtóközpontot szerettek volna építeni). Aztán problémák adódtak Franciaországban, ami azt eredményezte, hogy a Liberation, az egy Lengyelországot (Radio Gazeta) kivéve kivonult Kelet-Európából. A mi tárgyalásaink is megszakadtak.
Végül is a Magyar Narancsot kiadó Kozmopolisz Kiadó részvénytársaság a következő tulajdonosokból állt össze: kilencmillió forint a szerkesztőség szellemi apportja, húszmillió a készpénz, ugyanennyivel szállt be a Postabank, ötvenezer frankkal a Liberation, két és fél millióval pedig az Interart.
– Milyen a kapcsolatuk a Fidesszel?
– A fiatal demokratákkal 1990 óta nincs formális kapcsolatunk, ezen az elkövetkezendőkben sem kívánunk változtatni. A Narancs hetilapként is független, liberális, ellenzéki lap lesz.”
Egy évvel azelőtt még a nacionalizmus volt a baj
Vágvölgyi szerint a Libération végül azért nem tudott beszállni, mert „problémák adódtak Franciaországban”. Ugyanerről 1991-ben még máshogy beszélt az SZDSZ-es Beszélőnek:
„És mi lesz a pénzzel? Mert azt csiripelik a verebek, hogy a Liberation-üzlet kútba esett.
V. B. A.: Ez nem egészen pontos így. Való igaz, hogy a Magyar Narancs immáron másfél éve tárgyalásban van a Liberation című párizsi lappal. Erről az újságról azt kell tudni, hogy a '70-es évek elején alakult poszt-hatvannyolcas, Soixante-Huitard lap volt, lázadó szellemiségű, az akkori idők divatjának megfelelően újbalos újság.
A '89-es lendületben azt találták ki, hogy csinálnak egy leányvállalatot, ami különböző kelet-európai dolgokat fog támogatni, tulajdonokat szerez és kialakítja a maga közép- és kelet-európai networkjét. Valóban létre is jött ez a vállalat 10 százalékos Liberation befektetéssel, a többit pedig a Liberation stratégiai befektetői adták bele.
Különböző projektjeik voltak, Magyarországon egy nyomda és a Magyar Narancs lett volna <...> Júniusban aláírtunk velük egy szándéknyilatkozatot arról, hogy két-három hónapon belül felállítjuk azt a gazdasági társulást, amelyik kiadná a Magyar Narancs hetilapot. Megszabtunk egy határidőt, december 1-jét, hogy eddig tartjuk érvényesnek a szándéknyilatkozatot. Ez a határidő letelt, a pénz a franciáktól nem érkezett meg.
Beszélő: Vajon miért?
V. B. A.: Nacionalizmus, etnikai, törzsi, akármilyen gyűlölségek – mégiscsak zűrös hely ez a Közép- és Kelet-Európa, balhés, nem biztos, hogy itt érdemes belekezdeni bármibe. Én ezzel magyarázom, hogy Kelet-Európa gazdaságilag, de nemcsak gazdaságilag, hanem intellektuálisan is kevésbé lett szexi hely, mint két évvel ezelőtt.”
Érdekes – de 1993-ban úgy tűnik, már nem érvényes – gondolatok.
Szóval a Libération – amit a sztálinizmus talán legismertebb társutasa, Sartre indított el még kimondottan maoista lapként – 1989 táján az akkori „lendületben” laphálózatot indított, amellyel megpróbálta kiszakítani a maga szeletét a tortából. Egy darabig minden jól ment, aztán jön a „nacionalizmus, etnikai, törzsi, akármilyen gyűlölségek”, amely miatt Kelet-Európa már „kevéssé szexi hely” lett.
És akkor Soros ad még húszmilliót a váltáshoz
Végül is a Libération komolyabb szerepvállalása nélkül is sikerült a váltás, ráadásul a főrészvényes a „volt Narancs Egyesület” maradt. Hogy honnan volt ennyi pénzük? Vágvölgyi B. András a Magyar Hírlapnak ezt is elmesélte (1992 szeptemberében):
„A szerkesztőség, a volt Narancs Egyesület a főrészvényes 29,2 millióval, ehhez a szellemi szabadságunkat garantáló lehetőséghez úgy jutottunk, hogy a szerkesztőségi tagok 9,2 milliós szellemi apportjához ismét csak Soros György járult hozzá amerikai alapítványa, az Open Society Foundation útján 20 millióval.”
Tehát Soros György garantálta a szellemi szabadságot.
De mi is ez a Libération, miért akart befektetni, és egyáltalán mit jelent, mit mond ez a Kozmopolisz elnevezés?
Folytatjuk.
Vezető kép: 2010-ben üres címlapokkal „védték a sajtószabadságot”. Fotó: MTI
