Pesti Srácok

Asztalos Csaba lehet az EU Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsának romániai tagja

null

Asztalos Csaba, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a román külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte hétfőn, honlapján a tárca.

Asztalos Csaba az MTI-nek elmondta: tavaly áprilisban pályázta meg az EU-s intézmény Románia számára fenntartott igazgatótanácsi tagságát. A több, mint húsz jelölt közül 16-an teljesítették az EU által támasztott szakmai és függetlenségi feltételeket. Közülük a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium által kinevezett vizsgáztató bizottság választotta ki egy román és angol nyelvű interjú során az igazgatótanács romániai tagját és póttagját. A szelekció még a korábbi, baloldali Dancila-kormány idején történt, az eredményt azonban a jobboldali Orban-kormány külügyminisztériuma hozta nyilvánosságra.

Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a Bécsben székelő ügynökséggel. Hozzátette: az igazgatótanács általában évente két alkalommal ülésezik, de a testületet a megszokott tavaszi és őszi ülésszakon túl is összehívhatják. Feladata az ügynökség stratégiájának kialakítása és jóváhagyása, az ügynökség munkájának felügyelete. Asztalos Csaba kiemelte: a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát. Megjegyezte: április 21-én jár le CNCD-s mandátuma, és ha meglesz hozzá a politikai támogatása, a romániai intézményben is újabb tanácstagi mandátumra pályázik.

Asztalos Csaba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként került a 2002-ben megalakított diszkriminációellenes tanácsba, amelynek elnöki tisztségét 2005 februárja óta tölti be.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: RMDSZ

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.