Pesti Srácok

Ausztriából érkezik a baloldali propaganda újhulláma (Videóval)

Egészen elképesztő szintre lépett a Magyarországot lejárató nemzetközi kampány. Az eddig megszokott internetes álhírgyártást is sikerült túlszárnyalniuk a nemzetközi baloldal igen kreatív agitátorainak, és ezúttal egy, az osztrák ORF csatornán közvetített televíziós műsorral hergelik a nemzetközi közvéleményt a magyar kormány, egyúttal Magyarország és a magyar nép ellen. A Gute Nacht Österreich című late night show Medien in Ungarn című részét ugyanis szomszédaink rendkívül figyelmes módon a kis hazánkban "uralkodó állapotok" bemutatására szentelte, hogy bemutathassa a művelt hazai közönségnek, micsoda áldatlan állapotok vannak a keleti gyepűkön túli félbarbár ex-gyarmaton. De azért persze a jó monarchistákra is gondoltak: a műsor történetében először magyar felirattal is ellátták a műremeket, hogy az orbáni média végtelen sivatagában tévelygő kevés felvilágosultnak lelki oázisként szolgálhasson a darab.

Végre ismét megtudhattuk újfent a haladó Nyugat végtelen bölcsességéből , hogy szegény elnyomott hazánkban már nincs szabad sajtó, mivel a kormánykritikus médiát jórészt már be is darálta Orbán rendszere, azok pedig, akik még szeretnének "valós híreket" kapni, csak az MSZP-vel személyzeti csiki-csukit játszó Átlátszóból, meg a 444-ből tájékozódhatnak. Igen, pontosan abból a 444-ből, amelynek kapcsán a PestiSrácok.hu korábban beszámolt arról, hogy a valós újságírás ezen bajnoka mennyire szereti magát többek közt New York Timesnak kiadni, hogy aztán a külföldi nagy testvér kapcsolatait felhasználva álhírekkel támadja Magyarországot. Persze a nívódíjas oknyomozó portál, az Átlátszó is azon kevés médiumok közé került, amelyek a "magyar emberek számára ritkán elérhető valós híreket" mutatják be; nem is lehetett volna ez másképp, hiszen a 444-hez hasonlóan ők is Soros-szervezetek kitartottjaiként üzemelnek.

Az országimázs-építés azonban itt nem állt meg, sokkal inkább fokozódott: a műsort vezető Peter Klien gyorstalpalót tartott az értő nézőknek az illiberális demokrácia félremagyarázásából, majd az orbánfóbia teljes kielégítése végett izgalmas kalandra invitálta a nézőket a sajtószabadság leépítésének balliberális fantáziavilágába. Klien szemléltetése szerint ezt három lépcsőben lehet megtenni:

  1. A független sajtót kivonni a forgalomból (nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy Magyarországon már itt megbukott a történet)
  2. Egy saját médiabirodalom felépítése
  3. Kritikus média elhallgattatása (ugye érezzük az iróniát?)
PestiSracok facebook image

A játék kedvéért talán érdemes elsiklani afelett, hogy már az első lépés sem teljesült, a második pedig különösebb kommentárra sem méltatható felvetés, de azért annak van egy különleges bája, mikor valaki a televízióban panaszkodik arról, hogy nem kap publicitást. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a humorosnak szánt diktátori gyorstalpaló három egyszerű lépésével tökéletesen leírta a nyugat-európai országok médiapiacának balliberális uralását. Működésben a kettős mérce.

Persze "A balliberális mit utálunk Magyarországban útmutatóból" nem maradhatott ki Felcsút sem, központban a stadionnal és a kisvasúttal, na meg Mészáros Lőrinc, a körúti értelmiség népmesei főgonosza sem. Összességében tehát sikerült egy goebbelsi propaganda-produkciót letennie a baloldalnak az asztalra. Klien a baloldali sajtó ellenpólusaként a főszerkesztő-helyettesünk által is fémjelzett Troll című műsort emelte ki, szerinte ugyanis a műsornak komoly szerepe van a "független médiával" szembeni negatív választói attitűdnek.

Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.