Pesti Srácok

Az Állami Számvevőszék polgári eljárást indított Gulyás Mártonékkal szemben

Az Állami Számvevőszék polgári eljárást indított Gulyás Mártonékkal szemben

Az Állami Számvevőszék polgári eljárást kezdeményezett azok ellen, akik 2018. január 17-én vandál módon rongálták meg az Állami Számvevőszék műemléki védettség alatt álló budapesti székházát – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Gulyás Márton és társai ellen egyébként hétfőn emelt vádat a fővárosi ügyészség, az ellenzéki aktivistára felfüggesztett börtönbüntetést kérve.

Mint ismert: Gulyás Márton és társai még tavalyelőtt gondolták úgy, hogy a számvevőszék épületét festékkel kellene megdobálni, így tiltakozva az ÁSZ vizsgálatai ellen. Gulyásék 2018. január 17-én narancssárga festékkel dobálták meg az V. kerület, Apáczai Csere János utca 10. alatti épületet, főleg azt a réztáblát, amin az intézmény neve olvasható. Mindezt a közösségi oldalán, élő adásban közvetítette, ahol azt is lehetett látni, hogy a rendőrök gyűrűjéből kiugorva elorozta a félretett festékes palackot és újabb festékadagot locsolt az egyik réztáblára. A vandálok az épület teljes homlokzatát összefestékezték. Az ÁSZ közleménye szerint mindezt azért tették, hogy a független Állami Számvevőszék törvényben meghatározott ellenőrzési tevékenységét befolyásolják. Horváth Bálint, szóvivő, kommunikációs vezető ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Kiemelte azt is, hogy az ÁSZ székházának helyet adó épület különleges történelmi értékkel bír: a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette, tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt. Az épület műemléki védettség alatt áll.

PestiSracok facebook image

Gulyás Márton már visszaeső garázdának számít a hatóságok előtt: emlékezetes, hogy a Sándor-palotát is festékes palackokkal próbálta megdobálni. Mivel Gulyásnak volt egy próbára bocsátása már az NVI táblájának leszerelése miatt, a bíró akkor összesen 300 óra közérdekű munkát rótt ki rá. A fővárosi főügyész hétfői közleménye szerint az Állami Számvevőszék megrongálásával kapcsolatban indult eljárásban azt javasolták, hogy a bíróság tárgyalás nélkül indítványozzon az elkövetővel szemben felfüggesztett börtönbüntetést, társaira pedig pénzbírságot szabjon ki, míg az Állami Számvevőszék polgári eljárást indított ellenük.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.