Pesti Srácok

Az Iszlám Állam jelentkezett a több tucatnyi halottat követelő nigeri merénylet elkövetőjeként

Az Iszlám Állam jelentkezett a több tucatnyi halottat követelő nigeri merénylet elkövetőjeként

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett a több tucatnyi halottat követelő múlt heti nigeri merénylet elkövetőjeként – közölte kedden a terrorista kommunikációt weblapokon nyomon követő amerikai SITE hírszerzési csoport (SITE Intelligence Group).

Az iszlamista szélsőségesek a helyi biztonsági erők 25 tagját gyilkolták meg január 9-én egy katonai őrhelynél az ország nyugati részén fekvő Chinagodrar településnél, ők pedig 63 embert veszítettek az órákon keresztül tartó harcokban. Közleményében az Iszlám Állam azt írta, hogy mintegy száz katonával végeztek, ez azonban nem felel meg a hivatalos beszámolókban szereplő adatoknak. A terrorszervezet emellett arra is kitért, hogy számos járművet megsemmisítettek, illetve épületeket gyújtottak fel, és közben fegyvereket, lőszereket is zsákmányoltak. A mudzsahedek ezután visszatértek az állásaikra – fogalmazott a terrorszervezet.

Nigériai nyugati részén, a Burkina Fasó-i és a mali határ közelében több dzsihadista csoport is megvetette a lábát az elmúlt években. Egyes frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, mások az Iszlám Államhoz tartoznak. Egy kutatócsoport adatai szerint az utóbbi évben a nemzetközi erők erőfeszítései ellenére megnégyszereződött a hasonló támadások száma az országban, amelyekben nagyjából négyszáz ember vesztette életét. Decemberben, egy másik katonai őrhelynél 71 katona esett el, Chinagodrartól 93 kilométerre északra. Ez volt a nigeri hadsereg elleni valaha elkövetett legvéresebb támadás. Elemzők szerint a nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, azonban helyismeretük miatt, illetve annak köszönhetően, hogy könnyen elvegyülnek a lakosság között, komoly veszélyt jelentenek.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.