Pesti Srácok

Bejelentette kilépését a norvég kormánykoalícióból a Haladó Párt az Iszlám Államhoz kötődő nő visszafogadása miatt

Bejelentette kilépését a norvég kormánykoalícióból a Haladó Párt az Iszlám Államhoz kötődő nő visszafogadása miatt

Bejelentette kilépését a bevándorlásellenes Haladó Párt (FrP) a norvég kormánykoalícióból hétfőn, miután Oslo a múlt héten engedélyezte a hazatérést egy norvég állampolgárságú, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető nőnek és két gyerekének Szíriából.

Siv Jensen, az FrP vezetője, egyben Norvégia pénzügyminisztere nem sokkal azután jelentette be a kilépést, hogy megbeszéléseket folytatott Erna Solberg miniszterelnökkel. A koalíciót így mostantól a miniszterelnök Høyre nevű konzervatív pártja, valamint a centrista liberálisok és a kereszténydemokraták alkotják. Solberg azt mondta: nem tervezi lemondását, és kisebbségből is szeretnének tovább kormányozni.

A 29 éves, pakisztáni származású nő a múlt héten tért vissza Norvégiába a szíriai kurd erők által ellenőrzött al-Hol menekülttáborból. A hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték, két gyerekét pedig egy oslói kórházba szállították. Solberg azt mondta, a döntést elsősorban a nő egyik gyermekének a rossz egészségi állapota befolyásolta, a múlt héten pedig Ine Marie Søreide külügyminiszter szintén hangsúlyozta, hogy a döntést humanitárius okok vezérelték. Ezzel szemben Jensen úgy vélte: a nő puszta ürügyként használta a gyermekét arra, hogy visszatérhessen az országba. A párt korábban hangsúlyozta: nem a gyerekek, hanem az anyjuk hazatelepítését ellenzi.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Jensen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.