Pesti Srácok

Csak rendőrrel mertek kimenni a riasztott mentők a csenyétei cigánytelepre, a beteg meghalt

null

Pénteken este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén rosszul lett egy ember, leállt a légzése és a szívverését sem tudták kitapintani, ezért mentőt hívtak hozzá. Az ezt követő eseményekről a csenyétei polgármester, Kiss István a Facebookon számolt be. Azt mondta, a mentők kiértek, de nem voltak hajlandóak a faluba bemenni, és megvárták a rendőröket. A polgármester azt ígérte, feljelentést tesz. Árnyalja a képet, hogy a mentőszolgálat jelentése szerint már a riasztáskor megfenyegették őket, ezért dolgozóik védelme érdekében kértek rendőri segítséget, egyúttal visszautasították a hátrányos megkülönböztetés vádját.

A polgármestert nem sokkal pénteken este fél nyolc előtt hívták a rokonok a hírrel, ő pedig Szászfáról néhány perc alatt a helyszínre érkezett, látta a mentőket is, akik nem mozdultak a telep széléről, és azt mondták neki, csak rendőri kísérettel mehetnek be – írta az Index. Egy szemtanú szerint a rendőrök húsz-harminc perc múlva érkeztek ki, és eközben a beteg meghalt. A polgármester mentő híján a saját kocsijába tette testet, és elvitte a mentőkocsihoz, ott vizsgálta meg a mentőtiszt, de már csak azt tudta megállapítani, hogy a beteg elhunyt. A polgármester szerint ekkor már két mentőautó is ott volt, de szerinte a mentők azt mondták, amúgy sem tudták volna a beteget megmenteni. Kiss István azt ígérte, feljelentést tesz. A rendőrség vizsgálódik. Az Index kérdésére a mentőszolgálat azt írta, hogy a jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottak, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítették az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében.

– olvasható az Országos Mentőszolgálat közleményében. Mint írták, a veszélyeztetettség az ellátásban részt vevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítják.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta közleményében a mentőszolgálat.

Forrás, fotó: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.